Palackmilliomosok

Stephen Mould, a Sotheby's Európai Borrészlegének igazgatója
Izsák Norbert
2014-02-23 17:00
Még ma is meg lehet lepni a világ egyik legelismertebb boraukciós szakemberét, aki február 28-án, a VinCE nemzetközi boreseményen osztja meg legizgalmasabb árverési történeteit az érdeklődőkkel.
- Aukciósházukat 1744-ben alapították, Londonban, New Yorkban és Hongkongban működő borrészlegük az egyetlen, amely nem műtárgyakkal kereskedik. Hogyan találtak rá erre réspiacra? Egyáltalán, ezt még ma is réspiacnak lehet hívni?

- Borrészlegünket 1970-ben alapítottuk, mivel felismertük, hogy van piac a nemes borokra, és ez az ág jól kiegészíti a műtárgy-kereskedelmet. 2013-ban már több mint 14 ezer egységet adtunk el, ebben palackok, 12 üveges kartonok, de exkluzív óriáspalackok is voltak. Az ön által említett aukciósközpontokban összesen 57,8 millió dollár volt a forgalmunk.

- Felkerült már Kelet-Európa a térképükre? Vannak itteni vásárlóik, netán egy-egy tokaji is megfordul a Sotheby's-nél?

- Néha leütünk egy-egy tokajit, de többnyire borgyűjtemények részeként. Igaz, 2000-ben értékesítettük a tokaji Korona Birtok egy gyűjteményét, amelyben 1900 és 1972 közötti muzeális tételek szerepeltek. Ez nagyon fontos aukció volt, amiről még a magyar országgyűlésben is megemékeztek! Kelet-Európából egyelőre kevés vásárlónk van, viszont egyre több az orosz érdeklődőnk.

- Hogyan kerülhetne több magyarországi bor a Sotheby's kalapácsa alá?

- Ha fellendül a magyar borok piaca Nagy-Britanniában, és megnő irántuk a kereslet, biztos vagyok benne, hogy több ilyen palack kerül aukcióra is. Jelenleg csökkenni látszik az édesborok iránti kereslet, így mindenképpen szükséges egy fordulat, hogy kelendőbbek legyenek a tokajik.

Az interjút teljes terjedelemben keresse a Figyelő hetilap 8-dik számában.