Pestre jön a Google űrverseny

Halaska Gábor
2014-01-06 14:50
2014 júniusában Magyarországon, Budapesten tartják éves találkozójukat a világ egyik legjelentősebb technológiai versenye, a Google Lunar XPRIZE résztvevői. Az esemény házigazdája a verseny magyar résztvevője, a Puli Space Technologies, főtámogatója pedig a Design Terminál lesz.

A Google Lunar XPrize versenyének célja működő tudományos kutatójárművet küldeni a Holdra 2015 végéig. A 20 millió dollár értékű fődíjat az a résztvevő csapat viheti haza, mely min. 90 százalékban magánerőre támaszkodva először juttatja el járművét a Holdra.

A kezdeti 29 indulóból mára már csupán 18 maradt versenyben, köztük a magyar Puli Space Technologies. A fiatal mérnökökből álló Puli csapata az elmúlt év során Marokkóban és Hawaii-n is tesztelte már saját holdjáró szerkezetüket és továbbra is versenyben van a fődíjért. „Büszkék vagyunk rá, hogy a Puli Magyarországra hozza a világ egyik legizgalmasabb versenyének csapatát, ezzel közel félszász tehetséges fejlesztőt a világ minden tájáról" - hangsúlyozta Pacher Tibor, a Puli csapatvezetője.

A Budapesten sorra kerülő júniusi találkozó (Team Summit) célja, hogy a megmaradt versenyzők megosszák egymással tapasztalataikat és terveiket a verseny hátralévő részére.


A nemzetközi vendégek emellett innovatív magyar vállalkozásokkal, fiatal vállalkozókkal, befektetőkkel és a hazai startup világ ösztönzéséről szóló kormányzati tervekkel is megismerkednek majd. „Az XPrize szervezői a jelen, résztvevői pedig a jövő meghatározó technológiai vállalkozásai. Látogatásuk kivételesen jó lehetőség, hogy bemutassuk nekik a magyar startupvilág eddigi sikereit és jövőbeni reménységeit" - hangsúlyozta Böszörményi Nagy Gergely, a Design Terminál főigazgatója.

A Google Lunar XPrize találkozója rövid időn belül már a második jelentős technológiai fórum, melyet szilícium-völgybéli alapítói a magyar fővárosba hoznak.

Emlékezetes, hogy 2013 novemberében - szintén a Design Terminál támogatása mellett - Budapesten tartotta mintegy 800 fős globális konferenciáját a Google és a NASA által alapított egyetem, a Singularity University is és erről a Figyelő videótudósítást is közölt.