Potiorek-levél: ki kezdte a Nagy Háborút?

válassz
2014-01-12 13:09
Napok óta tart a vita a szerbiai és a főleg magyar, illetve osztrák történészek között az úgynevezett Potiorek-levél kapcsán. Egyes szerb tudósok ezzel akarják bizonyítani, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia már több mint egy évvel az első világháború kitörése előtt készült a háborúra, míg a külföldi kutatók szerint nem kell ekkora jelentőséget tulajdonítani a dokumentumnak.
Egy hete hozták nyilvánosságra annak a levélnek a másolatát, amelyet Oskar Potiorek táborszernagy, Bosznia-Hercegovina osztrák katonai kormányzója 1913. május 28-án, vagyis 14 hónappal a háború kitörése előtt írta Leon von Bilinskinek, az Osztrák-Magyar Monarchia pénzügyminiszterének. A levélben egyebek mellett az áll: "legfontosabb feladatunknak azt kell tekintenünk, hogy néhány év alatt módszeresen felkészüljünk egy elkerülhetetlen, nagy háborúra".

Miroslav Perisic, a szerbiai országos levéltár igazgatója szerint ez a dokumentum nemcsak azért jelentős, mert felfedi a bécsi háborúpárti körök szándékait, hanem a szerbek, horvátok és muszlimok iránti hozzáállásról is tanúskodik. A szerb történészek egy része emellett úgy véli, a szarajevói merénylet, amelyben Gavrilo Princip meggyilkolta az osztrák trónörököst, Ferenc Ferdinándot, nem volt döntő jelentőségű, csupán indokként szolgált a háború kitörésére, a felelősséget pedig így Szerbiára tudták hárítani.

Pollmann Ferenc magyar hadtörténész szerint viszont a levélből ez csak a benne szereplő állítások félreértésével vagy szándékos félreértelmezésével olvasható ki. Hozzátette azonban, tény az, hogy a Monarchia katonai és politikai döntéshozói közül többen már 1914 előtt évek óta és következetesen vallották: Szerbia kizárólag fegyveres erővel kényszeríthető arra, hogy felhagyjon Monarchia-ellenes politikájával. Közéjük tartozott Potiorek táborszernagy is, aki azonban semmiképpen sem gyakorolhatott meghatározó befolyást a Monarchia külpolitikájának alakítására.
Nem csak magyar reakció volt azonban a szerb történészek által "leleplezőnek" nevezett levélre.

A Kleine Zeitung című osztrák portál vasárnap Manfried Rauchensteiner történészt idézte, aki szerint a levél tartalmának nincs hírértéke, Bécs és Belgrád feszült viszonya ugyanis 1908, vagyis Bosznia Monarchiába való annektálása óta ismert volt. Kiemelte: Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök többször is követelte, hogy indítsanak megelőző háborút Szerbia ellen, a levélben foglaltak tehát már "lejárt lemeznek" számítanak.

A levél eredetije a második világháborúban tűnt el a szerbiai országos levéltárból, egy másolata viszont fennmaradt. A dokumentum nyilvánosságra hozásával kapcsolatban egyébként az egyik legnagyobb kritika az, hogy a szerb sajtóban nem az eredeti, német nyelvű levelet ismertették, hanem annak szerb fordítását. A magyar fordítás a nagyhaboru.blog.hu történelmi portálon olvasható.
MTI