Rajzpályázaton keresik a legjobb gyerekorvosokat

válassz
2013-10-29 12:59
Az ország legjobb gyermekorvosait keresik az 5-12 éves korosztály rajzainak segítségével az Astellas Gyermekrajz Pályázaton, amelyre a legkedvesebb gyógyítókat megjelenítő munkákat várják.
Az Astellas Pharma Kft. gyógyszergyár és a Móra Könyvkiadó közös pályázatának célja, hogy elismerje a gyermekorvosok munkáját, és felhívja a közönség figyelmét azokra az egészségügyi dolgozókra, akik sokszor észrevétlenül, de annál lelkiismeretesebben végzik munkájukat - mondta egy keddi sajtótájékoztatón Major László, a gyógyszeripari vállalat igazgatója. Szabó László Zsolt, a kezdeményezést támogató Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója kiemelte: a gyermekek és orvosaik kapcsolatában kiemelt szerepe van a bizalomnak és az odafigyelésnek, amelyet a gyerekek rajzaikkal hálálhatnak meg gyógyítóiknak.

Az akcióban arra bíztatják az óvodásokat és kisiskolásokat, hogy rajzolják le kedves orvosaikat vagy egy hozzájuk kapcsolódó történetet, és aki akarja, rövid levélben részletezheti is azt. A beküldött alkotásokat 5-6 évesek, 7-9 évesek és 10-12 évesek szerinti bontásban értékelik, az egyes korcsoportokban a végeredményről a pályázat zsűrije dönt, az internetes közönségszavazás nyertesei pedig a pályázat közönségdíjait vehetik át. A zsűriben Janikovszky János, a Móra Könyvkiadó elnök-vezérigazgatója, Badacsonyi Szabolcs gyermekgyógyász, Bartos Erika meseíró és -rajzoló, Hauser Péter gyermekonkológus szakorvos, Rigler Ilona gyermekpszichiáter, Varga Edit, az MTVA szerkesztő-műsorvezetője, valamint a számos hazai gyermekkönyv illusztrátoraként ismert Kalmár István foglal helyet. Az elkészült munkákat január 3-a éjfélig várják, a zsűrizés után az internetes közönségszavazás január 31-ével zárul, az ünnepélyes díjátadóra pedig február elején kerül sor. A szervezők kérik a pályázók szüleit, hogy a rajzok hátulján tüntessék fel az orvos pontos nevét és pecsétszámát, a gyermek nevét, születési dátumát, életkorát és a szülők nevét, címét.
A munkákat "Astellas Gyermekrajz Pályázat 2013" címmel a Sesame Pályázati Iroda, 1660 Budapest, Pf. 448. címre várják.
Az Astellas-díjat 2006-ban hívta életre a vállalat, hogy elismerjék és előtérbe állítsák az orvosok és egészségügyi szakdolgozók munkáját. A kitüntetést évente három kategóriában (Az év orvosa, Az év egészségügyi szakdolgozója, Média az orvosokért) osztják ki. Az elmúlt években 27 orvos és 79 egészségügyi szakdolgozó vehette át az elismerést.

A pályázatokat ide várják>>>>