Románia értékesítette gázvállalatának 15 százalékát

2013-11-01 11:55
Értékesítette Románia a Romgaz gázkitermelő állami vállalat részvényeinek 15 százalékát 1,7 milliárd lejért (382,8 millió euró) - közölte pénteken a Mediafax hírügynökség.
A román kormány a részvénycsomagért 1,38-1,85 milliárd lej közötti összeget remélt. A tőzsdén való nyilvános forgalomba hozatal nyomán egy részvény árát 30 lejben állapították meg, ami majdnem elérte a 24 lejtől 32 lejig terjedő kitűzött intervallum felső határát. A Romgaz papírjait bevezették a bukaresti és a londoni tőzsdére is, a kereskedés november 12-én kezdődik.

A kisebbségi részvénycsomag eladásával a Romgaz 70 százaléka maradt román állami tulajdonban. Korábban egy másik 15 százalékos pakettet a Proprietatea Alapnak adtak át, amelynek értékpapírjaival a kommunizmus idején államosított ingatlanok volt tulajdonosait kárpótolják Romániában.Románia a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött nemzetközi hitelmegállapodásért cserébe vállalta az energiavállalatok részleges privatizációját. A román kormány július végén állapodott meg az IMF-fel abban, hogy a washingtoni pénzintézet és az Európai Bizottság 4 milliárd euró értékű elővigyázatossági hitelszerződést köt, sorozatban harmadszor, Romániával.Szeptemberben értékesítették a cernavodai atomerőművet működtető Nuclearelectrica részvényeinek 10 százalékát, korábban pedig a villamosenergia-hálózatot birtokló Transelectrica és a gázvezetékeket üzemeltető Transgaz 15-15 százalékos pakettjét.

Constantin Nita román energiaügyi miniszter pénteken bejelentette, hogy a jövő év júliusában a román villamos energiát termelő Hidroelectrica részvényeinek 15 százalékát adják el a korábban tervezett 10 százalék helyett.
MTI