RÖVIDHÍR - Nőtt a Budapest Bank nyeresége tavaly

2014-04-09 12:55
A Budapest Bank tavaly 14 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, szemben az előző évi 10,8 milliárd forinttal - mondta Zolnai György, a pénzintézet elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Elmondta: tavaly a mérlegfőösszeg szerény mértékben, 2 százalékkal 905,3 milliárd forintra csökkent, az összhitel-állomány is 1 százalékkal mérséklődött, 625,4 milliárd forintra. Kérdésre kifejtette, hogy az MNB növekedési hitelprogramjának (nhp) első szakaszában a bank 44 milliárd forintot helyezett ki, ebből 15 milliárd forint volt az új hitel.

A második szakaszban már 17 milliárd forintra kötöttek szerződést, ebből 9 milliárd forintot már folyósítottak - tette hozzá.
MTI