Samsung: merre indul el a csúcsról?

Halaska Gábor
2013-07-18 16:24
Korea legnagyobb vállalatcsoportja a Samsung, amelynek elektronikai cége több téren világelső. Ezt a vezető szerepet azonban mind a legyőzött japán, mind a feljövőben lévő kínai gyártók próbálják megkérdőjelezni, nem is szólva az Apple-ről. A technológiában és marketingben is bivalyerős koreai óriás túl van a csúcson?

Egy apró koreai cég - pontosabban annak a hatvanas évek végétől csak fekete-fehér tévéket gyártó elektronikai részlege -, hogyan lehetett két évtized alatt magyar szemmel elképzelhetetlen méretű, globális anyahajó? Erre van pár szavas válasz: minden erejüket az innovációra koncentrálták, azok közül is a fontosabbakra.

Miért lehet anyahajónak leírni a dél-koreai konglmerátumok (csebolok) közül is a legnagyobbat, a Samsung Csoportot (bemutatását lásd a Figyelő 2010/27-ik számának 45-ik oldalán, a Rohamtempó című cikkben is)? A vállalatcsaládban összesen mintegy 370 ezer ember dolgozik, az éves bevétel pedig tavaly meghaladta a 250 milliárd dollárt, azaz az 57 ezer milliárd forintot, és kivitele a dél-koreai export mintegy ötödét adja. Ez megegyezik a teljes magyar GDP kétszeresével.

Bár legtöbben az elektronikai cikkekkel azonosítják a vállalatbehemótot, valójában a Samsung Electronics csak az egyik, igaz súlyát tekintve ma már a legnagyobb és a leginkább globalizált része az egyetlen család kezén lévő korporációnak. Az elektronikai cégcsoport a televíziók, az LCD kijelzők és a félvezetők terén a világ legnagyobb gyártója, sőt tavaly elvette a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója címet a Nokiától és fényképezőgyártásban is negyedik a világon.

A történelem és a gazdaság ciklikussága viszont ma már közhely. A kérdés csak az, hogy az elektronikai mamut szédítő növekedési ütemének lassulása most csak átmeneti, vagy egy olyan inflexiós pont, ahonnan a gyártók és márkák következő hulláma, például az erős tajvani (Acer, Asus) és látványosan erősödő és globalizálódó kínai kihívók (Huawei, Lenovo, ZTE) veszik át a növekedésben a vezető szerepet. Esetleg a pénzügyi adataikat nézve viharvert japánok (főként a Sony és a Panasonic)?


A vállalatóriás 4 oldalas elemzésének további részleteit a Figyelő hetilap friss, 2013/29-es számában olvashatja el.