Sereghajtók lettünk - Megállt a magyar felzárkózás

válassz
2013-12-13 11:39
Magyarország mind a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP, mind pedig az egy főre eső tényleges fogyasztás tekintetében az Európai Unió öt legszegényebb országa közé tartozik - derül ki a legfrissebb uniós statisztikákból. A lakosság anyagi jóléte Görögországban zuhant a legdrámaibb mértékben 2010 és 2012 között - írja a bruxinfo.hu.
Magyarország 2012-ben megerősítette pozícióját az Európai Unió legszegényebb tagállamai között: az Eurostat által csütörtökön közzétett adatok szerint a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó magyar GDP tavaly még mindig körülbelül 35 százalékkal maradt el az EU28-ak átlagától, ami alapján hazánk az ötödik hátulról, és csak az egyébként rendkívül gyors ütemben fejlődő Lettországot, továbbá Horvátországot, Romániát és Bulgáriát előzi meg.

Nem sokkal jobb a magyar helyezés a háztartások anyagi jólétét jobban kifejező egy főre eső tényleges fogyasztás tekintetében, amiben a lettekkel holtversenyben (az uniós átlag 63 százalékával) hátulról az ötödik helyen álltunk 2012-ben.

Az egy főre eső magyar GDP tavaly 67 százaléka volt az uniós átlagnak, éppen ugyanannyi, mint egy évvel korábban és mindössze 1 százalékkal magasabb, mint 2010-ben. A hasonló fejlettségű tagállamok közül 2010 és 2012 között Magyarországon volt a legszerényebb a javulás. 2010-hez képest az EU27-re vonatkoztatva (Horvátországot nem számítva) három pozíciót is romlott Magyarország helyzete az egy főre jutó GDP tekintetében. Azóta ugyanis Litvánia, Észtország és tavaly már Lengyelország is megelőzte hazánkat. A háztartások tényleges anyagi jólétét jobban tükröző tényleges egyéni fogyasztási mutató tekintetében Lengyelország 10 százalékkal teljesített jobban tavaly Magyarországnál.

A legalacsonyabb egy főre jutó bruttó hazai terméket Bulgáriában és Romániában regisztrálták, az előbbi az EU28-ak átlagos fejlettségének a 47, utóbbi éppen az 50 százalékán állt egy évvel ezelőtt.

A legnagyobb visszaesést azonban a déli válságországok produkálták.

Bruxinfo.hu