Sikeres év van a Hungexpo Zrt. mögött

2014-01-27 17:16
Sikeres évet zárt a Hungexpo Zrt. 2013-ban, árbevétele 3 milliárd 58 millió forint volt, 300 millióval több a 2012. évinél - mondta Ganczer Gábor vezérigazgató.
Hozzátette: a 2013. évi árbevétel 64 százaléka saját szervezésű kiállításokból, 28 százaléka külsős rendezvényekből, 8 százaléka egyéb tevékenységből származott. A múlt évben 500 ezer látogató kereste fel a vásárközpontban a rendezvényeket, a kiállítók több mint 100 ezer négyzetméter területet béreltek, ezzel sikerült megállítani a korábbi évekre jellemző csökkenést a kiállítók számát és a bérelt terület nagyságát teintve - emelte ki Ganczer Gábor. A Hungexpo Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az idén is az agrár szakkiállításokkal indítanak, és ebben az évben először rendezik meg a Sirha nemzetközi élelmiszeripari, cukrász, sütőipari és vendéglátó-ipari szakvásárt március 10-12. között, amelyet egyébként minden páratlan évben Franciaországban tartanak.

Siklósi Csaba, a Hungexpo kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy az utóbbi évek nagyságrendjét meghaladva az idén 270 kiállító 36 ezer négyzetméteren mutatkozik be január 29. és február 1. között az AgromashExpo, az AgrárgépShow keretein belül, illetve a társkiállítóként csatlakozott Magyar Kert valamint a Szőlészet és Pincészet szakvásárokon. A kereskedelmi igazgató kiemelte: a korábbi évek tapasztalata, hogy az agrárkiállításon töltik el legtöbb időt a látogatók, átlagban 6,5 órát, emiatt az idén meghosszabbítják az AgromashExpo, AgrárgépShow és a kapcsolódó kiállítások nyitvatartási idejét, így reggel 9 óra és este 6 óra között kereshetik fel az érdeklődők vásárközpontot.Az agrárkiállításokon láthatók lesznek a hazai mezőgazdasági gépgyártók újdonságai, szolgáltatásai, egyebek mellett bemutatják a legutóbb az Év Traktora címet nyert Claas Axion 850 univerzális traktort is, a kiállításokat jelentős szakmai programokat, konferenciák is kísérik.

A négy kiállításból álló agrárbemutató sikerességét mutatja, hogy az idén rekordszámú, 40 pályázat érkezett a Nemzetközi Termékfejlesztési és Hazai Termékfejlesztési Díjpályázatra, közülük 14 termék nyert díjat, amelyet Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter ad át a megnyitón - mondta Siklósi Csaba. A sajtótájékoztatón a Hungexpo kereskedelmi igazgatója szólt arról, hogy február 13-án nyit és négy napon át fogadja az érdeklődőket a FeHoVa és a Budapest Boat Show kiállítás, a tavalyi sikeres év után a két kiállítást ismét együtt rendezik meg, és várhatóan a múlt évi 50 ezres nézői csúcsot az idén is sikerül tartani.
MTI