Sörfőzéssel erősít a Corvinus

2013-08-08 08:49
Diplomás sörfőző mesterképzés indul a Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE) - közölte az intézmény.
A BCE Élelmiszertudományi Kara tavaly nagy sikerrel indította el az ország első, diplomával elismert pálinkamester-képzését. Az idén újabb szakirányú továbbképzés indul - ezúttal a sörfőzés területén. A képzés célja, hogy a BCE hozzájáruljon a sörágazat szakember-ellátottságának és szakmai presztízsének fejlesztéséhez. A képzés nyitva áll azok számára is, akik a kapcsolódó területeken - kereskedelemben, vendéglátásban - dolgoznak, vagy fogyasztóként szeretnének mélyebb ismereteket szerezni a sörkészítés világáról.

Az egyetem a képzést úgy építette fel, hogy munka mellett is elvégezhető legyen, ugyanakkor a résztvevők a piac által elvárt, magas szintű technológiai és műszaki felkészültséget, korszerű gazdasági, marketing és jogi ismereteket kapjanak, s ezek mellett elmélyült betekintést szerezhessenek a sörfogyasztás kultúrájába és történetébe is.
A hallgatók alkalmasak lesznek egy sörfőző üzem szakmai és vezetői feladatainak ellátására, vagy akár saját sörfőzde irányítására is. Az oktatásra augusztus 31-ig lehet jelentkezni. A képzés részletes adatai a www.sorfozomester.hu honlapon találhatók.

MTI