Startolnak a nemzeti dohányboltok

2013-07-01 09:16
Több mint 5000 nemzeti dohánybolt nyílik meg, július 15-től pedig már csak ezekben lehet dohányárut kapni Magyarországon.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságai szinte valamennyi engedélykérőnek kiadták a trafikok nyitásához szükséges működési engedélyeket, így a vámhatóság részéről nincs akadálya a trafikok július elsejei nyitásának - közölte a NAV még pénteken az MTI-vel.

A hivatalhoz a legutóbb közzétett adatok szerint 5310 engedélykérelem érkezett, amelyből 5258 engedélyt már ki is adott a NAV. Légrádi Petra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing- és kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy 5297-en vállalták a július elsejei nyitást, amelyet a zrt. ellenőriz is. Hozzátette: 1415 olyan település van, ahol nem volt eredményes pályázat az első kör után; de ezekre újabb pályázatot írtak ki, amelyet július elsejéig lehetett beadni.

Ezen pályázatok kapcsán a törvényben foglaltak szerint 6 hónapon belül eredményt hirdetnek.Légrádi Petra emlékeztetett arra, hogy a törvény alapján ha egy településen eredménytelen volt a koncessziós pályázat vagy megszűnt a trafik, az állam a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt., illetve az általa feljogosított személy útján is gyakorolhatja az árusítási jogosultságot az eredményes pályázatig.
MTI