Szolnokra költözött a MÁVDIREKT

válassz
2014-01-21 12:20
A MÁV januártól ismét maga működteti 24 órás telefonos információs ügyfélszolgálatát Szolnokon, a MÁVDIREKT-nek otthont adó helyszín kiválasztásánál szándékosan kerestek vidéki várost, ezzel is elősegítve a fővároson kívül eső munkahelyteremtést - mondta Ungvári Csaba, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója a megújult szolgáltatást bemutató keddi, szolnoki sajtótájékoztatón.
A telefonos ügyfélszolgálaton olyan munkatársak dolgoznak, akik jelentős vasúti szakmai tapasztalattal rendelkeznek, így a kollégák teljesebb körű információkat tudnak adni az utasoknak - tette hozzá.

Az egyelőre 34 embernek munkát adó telefonos ügyfélszolgálat technikai hátterét a Synergon Integrator Kft. biztosította.
A MÁVDIREKT szolgáltatás integrálásával jelenleg közel 100 munkavállaló használja a Synergon által fejlesztett rendszert a MÁV-csoport berkein belül, egyszerre több telephelyen. Az infrastruktúra azonban lehetővé teszi, hogy a kezelők száma akár 2000 főig bővíthető legyen. A 2005 óta működő MÁVDIREKT-hez évente egymillió hívás, harmincezer e-mail fut be, és a nap huszonnégy órájában szolgál belföldi és nemzetközi vasúti utazási információkkal. A szolgáltatás kedvezményes percdíjakon üzemel. Új szolgáltatásként az előre nem várt, havaria eseményekről is közvetlenül informál a MÁVDIREKT, illetve a hívásindítás után azonnali, automata hangbemondás alapú tájékoztatást biztosít, röviden összefoglalva a közlekedésben bekövetkezett változásokat.


MTI