Takarékszövetkezetek - Az OTSZ az alapszabályok elfogadását javasolta a takarékoknak

2013-08-23 17:40
Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) azt javasolja tagjainak, hogy a napokban tartandó közgyűléseiken fogadják el a Szövetkezeti Hitelintézetek Integráció Szervezete által kiadott alapszabálymintákat, valamint, hogy a TakarékBank új alapszabályára is voksoljanak igennel a bank augusztus 27-i közgyűlésén.
A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény által meghatározott menetrend szerint a takarékszövetkezeteknek augusztus 27-ig kell elfogadniuk új alapszabályukat vagy alapító okiratukat az integrációs szervezet által meghatározott szöveggel. A Magyar Takarékszövetkezeti Bank augusztus 27-i közgyűlésén csak azok a takarékok vehetnek részt, amelyek elfogadták új alapszabályaikat.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) - amelynek mintegy 70 takarékszövetkezet a tagja - főtitkára az MTI-nek pénteken azt mondta: csütörtökön már elkezdődtek a takarékszövetkezeti közgyűlések, és ez a folyamat augusztus 26-ával le is zárul, vagyis a törvényben szabott határidőig elfogadhatják a takarékok az új alapszabályokat. Az OTSZ csütörtöki közgyűlésén azt javasolta tagjainak, hogy fogadják el a közgyűléseken az integrációs szervezet által kiadott alapszabályokat, ugyanakkor a határozatok magyarázatában tüntessék fel, hogy a törvényi kényszer miatt kellett így eljárniuk - ismertette a főtitkár.

Hozzátette: az OTSZ azért bíztatta erre tagjait, mert ha nem fogadják el az alapszabályt, kizárják magukat a rendszerből. A takarékszövetkezeti szövetség közgyűlésén emellett az az álláspont alakult ki, hogy a TakarékBank új alapszabályát is el kell fogadniuk a jövő keddi közgyűlésen a takarékoknak, ugyanúgy ahogyan a törzstőke emelést és a részvénycserét is, mert ha nem így tesznek, elveszítik működési lehetőségüket - jelezte Dávid Ferenc.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a TakarékBankban az OTSZ is részvényes, amely szintén nem mondhat nemet az alapszabályra, mert ekkor elveszíti közgyűlési részvételi jogát, ezenkívül az alkotmánybírósági beadványok kapcsán érintettsége is megszűnne. Dávid Ferenc elmondta azt is, hogy az OTSZ mint felperes jogalkotással okozott kár megtérítése iránti keresetet nyújtott be csütörtökön a magyar állam, a Magyar Fejlesztési Bank, a Magyar Posta, az integrációs szervezet és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ellen, mivel álláspontja szerint minden alperes állami szervnek része volt abban, hogy a Magyar Posta névértéken, 2000 forintos áron jutott hozzá a TakarékBank részvényeihez, ami a reális piaci értéknek mindössze az ötöde. A TakarékBank augusztus 27-i közgyűlésének napirendjét ismertetve kifejtette: a tagok egyrészt elfogadhatják az új alapszabályt az integrációs szervezet által meghatározott szöveggel, másrészt döntenek a törzstőke emelésről, a harmadik napirendi pont szerint döntenek a "C" sorozatú részvények kibocsátásáról a tőkeemeléssel összefüggésben.

Az utolsó napirend pont a vezető tisztségviselők visszahívása és választása, tisztújítás. Utóbbival kapcsolatban Dávid Ferenc kiemelte: hiába van részesedésük a bankban, a takarékszövetkezetek a közgyűlés előtt pár nappal nem ismerik a tervezett vezetők névsorát, sem a tervezett irányítási rendszert. A VOSZ főtitkára hozzátette: a TakarékBank új alapszabályát sem kapták meg a takarékok, így azt szintén nem tudják, miről kell szavazniuk jövő kedden.Dávid Ferenc úgy fogalmazott: augusztus 27-én nincs vége a küzdelemnek, nem adják fel, és ha nem lesz időben alkotmánybírósági vagy alapjogi biztosi állásfoglalás, európai fórumokhoz fordulnak addig, amíg fordítani tudnak a folyamaton.
MTI