Hosszú időn át amolyan se veled, se nélküled hozzáállás jellemezte Ukrajna és a nagy szláv testvér, Oroszország viszonyát. Az oroszbarátnak tartott Viktor Janukovics 2010-es elnökké választása után azonban úgy tűnt, hogy immár semmi és senki nem állhat Moszkva és Kijev közé. Még Európa sem, amely pedig mindig is világítótoronynak számított Ukrajna nyugati felében. A zömében oroszajkúak lakta keleti tartományokból származó Janukovics sokáig meg is felelt a Kreml elvárásainak. Elődeinél szorosabbra fonta a kapcsolatokat Moszkvával, kíméletlenül leszámolt elődjével, az EU elit körében rendkívül népszerű Julija Timosenkóval és híveivel, és mentorához, Vlagyimir Putyinhoz hasonló tekintélyelvű politikai rendszer kiépítésébe kezdett.

Az EU keleti partnerségi politikájában veszélyt látó orosz elnök valószínűleg elégedetten dőlt hátra a székében, amikor az Európai Unió minderre válaszul jegelte a Kijevvel öt év alatt kitárgyalt és 2012 elején parafált „mély és átfogó" társulási és szabad kereskedelmi megállapodás aláírását. Ami azonban ezután következett, arra még valószínűleg Putyin sem volt felkészülve. Talán a Lengyelországgal 2012 nyarán közösen rendezett labdarúgó Európa Bajnokság az oka, talán más, de a második félidőre egy teljesen más Janukovics futott ki a pályára.
Az európai fővárosokban és Brüsszelben is csak találgatni tudnak az ukrán elnök pálfordulásának okáról, aminek következtében a 46 milliós kelet-európai ország 2013 őszére karnyújtásnyira került a nagy horderejű megállapodás aláírásához. Ha az utolsó akadályokat is leküzdi, számos nyugati és ukrán elemző szerint Kijev a Keleti Partnerségnek szentelt november végi vilniusi csúcson lehorgonyoz Európában és eltávolodik Oroszországtól.

Gyévai Zoltán írását keresse a Figyelő 43-dik számában>>>>