Több és telítettebb járatok jöttek Budapestre

válassz
2014-02-20 16:13
Mintegy hét százalékkal több utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az év első hét hetében az előző év hasonló időszakához képest, a járatok töltöttségi mutatója pedig 2,4 százalékkal emelkedett - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport.
A ferihegyi repülőtér összesen 850.450 utast kezelt ebben az időszakban, mind a hagyományos, mind a diszkont légitársaságok hozzájárultak az erős évkezdethez - írta a Budapest Airport hozzátéve: a január és a február hagyományosan a leggyengébb forgalmú hónap.

A mostani, 7,1 százalékos növekedés több mint a kétszerese annak a 3,2 százaléknak, amelyet a Repülőterek Nemzetközi Szövetsége (ACI) erre az évre prognosztizál Európára. A növekedés motorja a Budapest Airport szerint a keleti piacok, különösen Oroszország és Törökország. A közlemény idézi Jost Lammerst, a Budapest Airport vezérigazgatóját, aki azt mondta, szorosan együtt dolgoznak a légitársaságokkal a további fejlődésért. Az igény bővülését segíti az is, hogy a magyar gazdaság az európai átlagot meghaladó mértékben fejlődik, növekednek a beruházások, élénkül az üzleti élet és egyre bővül a turizmus is.
MTI