Több mint duplájára nőtt az Altria nyeresége

2013-10-24 16:17
Több mint duplájára nőtt az Altria dohányipari cégcsoport nyeresége a harmadik negyedévben. A Marlboro gyártójának csökkent a jogi kiadása, és kevesebbet kellett költenie adósságának törlesztésére is.
Az Altria nyeresége 1,39 milliárd dollár volt 2013 harmadik negyedévben, 2012 harmadik negyedévében még 657 millió dollár volt a profit, így 110 százalékos a növekedés. Az összesített bevétel 6,6 százalékos növekedéssel 4,8 milliárd dollárra nőtt. A piaci elemzők 4,53 milliárd dollárra számítottak.

Az Altria folyamatosan növelte piaci részesedését az elmúlt negyedévekben, részben időszakos leárazásokkal és akciókkal. Ugyanakkor a dohánypiac szereplőinek általánosan gondot okoz, hogy eladásaik évek óta esnek, és a gazdasági válság alatt a jövedelmek visszaesésével tovább csökkent a kereslet.

Az Altria teljes cigaretta-eladási volumene 1,2 százalékkal emelkedett, ezen belül a Marlboro termékek eladásai 1,5 százalékkal nőttek, az alacsonyabb árkategóriás termékek eladásai pedig 5,1 százalékkal. A cigaretták kiskereskedelmi piacán az Altria 50,5 százalékról 50,7 százalékra növelte részesedését, és az idén bejelentette, hogy be fog lépni a gyorsan növekvő e-cigarettapiacra is.

A csütörtöki tőzsdei kereskedés kezdete előtt az Altria részvényei 1,7 százalékot emelkedtek, és az áruk 36,99 dollárra nőtt. Év eleje óta 16 százalékot erősödtek az Altria részvényei.
MTI