Több százezer hordóval több kőoalj fogyhat naponta

2014-01-21 12:30
A világgazdaság erősödése növelheti a kőolajkeresletet 2014-ben a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) legfrissebb jelentése szerint, ennek következtében a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagjai napi 200 ezer hordóval több kőolajat adhatnak el.
Bár az Egyesült Államokban fokozatosan nő a palaolaj és a palagáz kitermelése (2013-ben majdnem napi 1 millió hordóval több olajat termeltek ki, mint 2012-ben), az IEA szerint ez sem lesz elég a világgazdaságban várható keresletnövekedés kielégítésére.

Az ügynökség szerint 2014-ben a világ összesített olajfogyasztása napi 1,3 millió hordó olajjal fog növekedni. Ez napi 50 ezer hordóval több, mint az IEA korábbi előrejelzése.Az IEA szerint a kereslet növekedését a fejlett országok gazdaságainak erősödése okozza. Az ügynökség szerint a legtöbb fejlett gazdaságú állam már kilábalt a recesszióból, és néhány helyen felélénkült a különösen energiaigényes feldolgozóipar és vegyipar is.A megugró keresletet főleg az OPEC-tagállamok kőolaj kitermelésének növelése fedezhetné.

Az OPEC országok napi 200 ezer hordóval több kőolajat értékesíthetnek 2014-ben, így napi 29,4 millió hordóra emelkedne az összesített kitermelésük. Az IEA szerint 2013-ben több közel-keleti és afrikai országban is gondok voltak a kitermeléssel, de éves szinten még így is csökkeni tudott a kőolaj ára. 2013-ben 108,7 dollár volt egy hordónyi Brent olaj átlagára, 3 dollárral kevesebb, mint 2012-ben.
MTI