Törökök vehetik meg a Telekom Srbijat

2013-08-20 11:01
Két török cég jelezte, hogy megvenné a Telekom Srbija szerb távközlési vállalat többségi részesedését.
Rasim Ljajic szerb távközlési és kereskedelmi miniszter közleménye szerint Isztambulban megbeszélést folytatott a török Sabanci Holding és a Dogus Holding képviselőivel, akik egyebek között jelezték, hogy megvennék a Telekom Srbije többségi részesedését. A két cég illetékesei a jövő héten Szerbiába utaznak, hogy folytassák a megkezdett tárgyalásokat.

A szerb kormány hivatalosan nem hirdette meg eladásra a távközlési céget. A belgrádi lapok úgy tudják ugyanakkor, hogy a kormány komolyan foglalkozik az eladással, sőt még azt is tudni vélik, hogy kétmilliárd eurót remél a többségi hányad eladásából.A szerb kormány 2011-ben egyszer már megpróbálkozott a távközlési cég eladásával. Akkor a Telekom Austria 1,1 milliárd eurót kínált a Telekom Srbija 51 százalékáért, de a szerb kormány 1,4 milliárdot kért, végül nem sikerült megállapodni. A Telekom Srbijának a Boszniai Szerb Köztársaságban és Montenegróban van leányvállalata.
MTI