Fontos visszajelzés volt a cégektől, hogy szinte kivétel nélkül bővítést, illetve újrabefektetést terveznek, igaz, ezekre főleg közép- illetve hosszú távon készülnek. Ez egyrészt jó hír, mert azt jelenti, hogy ilyen időtávon is terveznek magyarországi jelenléttel, ugyanakkor azt is jelzi, hogy az előttünk álló időszakban visszafogottan, vagy egyáltalán nem fejlesztenek. A HITA által begyűjtött véleményekből az is kiolvasható, hogy korántsem elégedettek a működésük jogi kereteivel, pontosabban azon döntésekkel, ami őket érintően a kormányzat hatáskörébe tartozik. Túl gyakoriak a jogszabályi módosítások, azok sokszor nem is érthetőek, az adminisztratív kötelezettségek is nehezítik a munkájukat - említették a negatívumok közt. Mint ahogy azt is, hogy sokszor kell referálniuk az anyavállalatnak arról, hogy mi is zajlik a magyar politikai életben.
Részletek a Figyelő hetilap 4. számában.