Új magyar bank a láthatáron - Hanwhaból Evobank!

válassz
2013-11-13 10:02
A Figyelő hetilap holnap megjelenő számából szeretnénk néhány írásra felhívni a figyelmet.
Alku előtt?

A Figyelő úgy értesült, hogy egészen közel került a TV2 eladásáról szóló megállapodás egy kínai érdekeltség mögött megbúvó magyar befektetővel, de még mindig jöhet egy svédcsavar. (Figyelő 8. oldal)

Hanwhaból Evobank!
Lehet-e Magyarországon nyereségesen működtetni egy kicsi kereskedelmi bankot? Mészáros Csaba, az evopro csoport tulajdonosa műszaki jellegű üzleti sikerei után most banktulajdonosként is kipróbálja magát. Az evobank elsősorban a hamarosan kialakítandó informatikai hátterében, a chipkártyás és modern mobilfizetési megoldásokban és a hazai exportképes kkv-kban bízik, de azt is reméli, hogy valamiképpen kihasználhatja az állam azon szándékát, hogy a magyar hátterű kisbankokat hozza helyzetbe!

A Figyelő címlapösszeállítása szerint a dél-koreai Hanwha-csoport kicsi magyar bankját már augusztusban megvásárolta az evopro Holding Zrt. egy gyorsan terjeszkedő magyar műszaki cégcsoport központi cége, amely immár cégjogilag is házon belül van, és így a névváltásnak sincs akadálya.
Az egyik legkisebb hazai kereskedelmi bankot 10 milliárd forintot alig meghaladó mérlegfőösszeg, mindössze egyetlen, amolyan mister minute szolgáltató boltra emlékeztető kicsi fiók az Astorián, egy használói szerint „egészen értelmes" internetes bank, egy kicsi Sas utcai zálogcég (Pignusz Kft.) és összesen 44 alkalmazott jellemezte. Mészáros Csaba, az evopro csoport és immár a bank főtulajdonosa nem is titkolja, gyakorlatilag egy banki licenszet és nem egy élő bankot vett, noha a bank természetesen az elmúlt években is folyamatosan kiszolgálta ügyfeleit, de az elmúlt időszak még így is inkább tetszhalott üzemmódra emlékeztetett. A 4-500 ügyfél között így is maradt néhány koreai cég, és bőven vannak magyar magánszemélyek is, akik közül elértünk párat. Ők egyébként dicsérték a kedves, valóban személyes ismeretségen alapuló banki kiszolgálást, illetve a magánszemélyek számára is elérhető árú, kifejezetten minőségi netes treasury-szolgáltatást, amellyel a magánszemélyek is kedvező paraméterekkel tudtak a devizamozgásokra játszani. Igen ám, de ez a „kedélyes" banküzem 2012-ben már majdnem 800 millió forint mínuszt termelt tulajdonosainak. És azt sem lehet tudni, hogy dőlnek-e még ki csontvázak abból a bankból, amely ugyan sok rossz hitellel biztosan nem rendelkezik, de a zálogházi portékák és a projektfinanszírozásból a bankra maradt ingatlanok között lehet egy-két túlértékelt darab. Ezt a bankot termőre fordítani nagy kihívás lesz. (Figyelő 10-15. oldal)

Még az idén az államé lesz a Főgáz?

A Főgáz Zrt. lehet az az egy energiacég, amit - Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter legutóbbi nyilatkozatának megfelelően - még az idén megvásárol az állam - értesült a Figyelő. Nem kizárt, hogy a fővárosi gázszolgáltató mellett még lesz olyan közműcég, amit 2013-ban köztulajdonba vesznek, azonban szinte biztosan nem energiaipari vállalat - jelezte lapunknak több piaci forrás is.

Mindez azt jelenti, hogy az állami tulajdonszerzés a szektorban korántsem halad olyan ütemben, mint azt előzetesen kormányzati körökben remélték. Amennyiben ez a forgatókönyv valósul meg, a kabinetnél nem csak azért lehetnek elégedetlenek az idei eredményekkel, mert a tervezett kettőből csak egy akvizíciót sikerült tető alá hozni, hanem azért is, mert a Főgáz megvásárlása önmagában nem igazán komoly fegyvertény. A cég többségi tulajdonosa ugyanis eddig is a főváros volt, a német RWE csak a részvények 49,8 százalékát birtokolja.

Bár a tranzakció tényét sem a Főgáznál, sem az RWE-nél nem kívánták lapunknak megerősíteni, a német energiaóriás köztudottan komoly gondokkal küzd, amit részben meglévő érdekeltségek eladásaival próbál kezelni. A hazánkban a Főgáz kisebbségi pakettje mellett az Elmű/Émász és a Mátrai Erőmű többségi tulajdonhányadát is kézben tartó társaság kitermelési üzletágának eladásáról például tavasz óta pletykálnak a piacon. A divízióért korábban állítólag a BASF vegyipari óriás is bejelentkezett, a napokban viszont felmerült, hogy az egységet egy amerikai kockázati tőkebefektető és egy kuvaiti olajcég alkotta konzorcium vásárolná meg.

Könnyen elképzelhető azonban, hogy egy üzletág eladásával nem éri be a csoport: Peter Terium vezérigazgató néhány hete arról beszélt, hogy európai leányok is kalapács alá kerülhetnek. Az RWE problémáit egyébként elsősorban a zöldenergia gyors németországi terjedése okozta, ami miatt komoly kapacitásfelesleg alakult ki a társaság hazai piacán. (Figyelő 58. oldal)