Új ügyfeleket hozott a TakarékBanknak a jegybanki program

2013-09-22 08:51
A kkv-finanszírozásban meglévő 1,6 százalékos piaci részesedését érdemben javította a TakarékBank a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának első üteme révén - mondta Tari István, a Takarékbank osztályvezetője.
A bank a jegybanki hitelkeretből 3,2 százalékkal részesedett, és már csaknem teljes egészében folyósították is a pénzintézet rendelkezésére álló forrást. A bank osztályvezetője elmondta: ügyfélszerzésre is felhasználták a hitelprogramot, miután a jegybank által biztosított hitelkeret 60 százalékát új ügyfelek igényelték. A bank főként 300 millió forint feletti éves árbevételű középvállalkozásokat finanszírozott a kedvezményes hitellel, így a pozícióit is elsősorban ebben az ügyfélkörben erősíthette. Tapasztalataik szerint a program első ütemének segítségével a kkv szektor megszabadulhatott devizahitelei miatti árfolyamveszteségtől és csökkenteni tudta kamatkiadásait is, ami jelentősen javítja a vállalkozások mérlegét és lehetővé teszi, hogy az újabb forrásokat nagyobb mértékben felhasználhassák a beruházásokra.

A bank korábbi közlése alapján a Takarékszövetkezeti Integráció és a TakarékBank együttesen 83 milliárd forintot kapott az első és második pillérben az MNB kártyaleosztás elvét követő allokációjában. A keretről az integráció központi bankjaként a TakarékBank szerződött az MNB-vel. Miután az MNB-vel folytatott tárgyalások nyomán lehetővé vált, hogy az integráció tagjai szükség esetén átcsoportosíthassák a jegybanki forrásokat, ezért a TakarékBank ezt a lehetőséget kihasználva igyekezett az integráción belül - a távolról sem egyenlő mértékű kkv-hitelállománnyal rendelkező tagok között - megfelelő arányokat kialakítani. A kihelyezett volumeneket tekintve a tavaly év végi adat szerint mintegy 355 milliárd forint összegű vállalkozói hitelállományt könyveltek el az integrációban, beleérte a TakarékBankot is. Az idei első félévi adatok tükrében a TakarékBank saját kkv-hitelállománya közel 49 milliárd forint, ennek mintegy a fele devizahitel.

Matolcsy György, az MNB elnöke a közelmúltban jelentette be, hogy kétezer milliárd forintos hitelkerettel folytatódik a jegybank növekedési hitelprogramja, a TakarékBanknál úgy látják, hogy a vállalkozók kedvezően fogadják a program folytatását, s a már érkező megkeresések a beruházási kedv élénkülésére utalnak.
MTI