Újraéledhet az egykori jugoszláv vasút

2013-07-09 12:42
A szerb kormány kedden jóváhagyta a szerb-horvát-szlovén tulajdonú Cargo 10 vállalat létrehozását, a szerződéseket aláírásra elküldték Horvátországnak és Szlovéniának is.
Szerbia, Horvátország és Szlovénia még 2010-ben megegyezett egy közös vasúttársaság megalakításáról azzal a céllal, hogy csökkentsék a szállítási időt a X. páneurópai közlekedési folyosón, amely mindhárom országon áthalad - jelentette ki Simonovic Dragoljub a Szerb Vasutak vezérigazgatója a Glas Slavonija horvát újság cikke szerint.

A közlekedési folyosó Salzburgból indul, és Ljubljanán, Zágrábon, Belgrádon, Nisen és Szkopjén keresztül vezet Szalonikiig.A vezérigazgató szerint a vasútforgalom jónak mondható Horvátország és Szerbia között, és nem okozott semmilyen fennakadást Horvátország EU-s csatlakozása. Hangsúlyozta, hogy a várakozási időt a határon tovább kell csökkenteni a költségek miatt. Fennáll a veszélye annak, hogy a vasúti szállítás átterelődik a IV. közlekedési folyosóra. (Ez a közlekedési folyosó az osztrák és a szlovák határtól Budapesten keresztül Románia fele halad, ami 487 kilométer vasútvonalat jelent). Új vonatáthaladási rendszert kell kialakítani Magyarországgal és Bulgáriával is - idézi a minisztert a horvát lap.

A három ország már előzetesen megegyezett, hogy a Cargo 10 vállalat székhelye Ljubljanában lesz és, mindegyik ország egyharmad tulajdonnal fog bírni a létrejövő társaságban.
MTI