V-day: csokiban fürdünk

válassz
2014-02-12 10:17
A GfK Hungária Háztartáspanel adatai szerint a Valentin-nap az édességgyártók és -forgalmazók számára az éves értékesítési mennyiség mintegy 4 százalékát hozza, ez pedig a húsvét körül kimutatható arányhoz hasonló. A háztartások által vásárolt mennyiség nagyobb része gyártói márkás termék és a többség a kisebb kiszerelést választja.
Valentin-napra a csokoládépiac szereplői, valamint a kereskedelmi láncok jó előre felkészülnek: egyedi csomagolásokkal, kiegészítő ajándékokkal, látványos kihelyezésekkel próbálnak minél több vásárlót hódítani. Nemcsak a kereskedelmi láncok akciós újságjain keresztül, de például a közösségi média felületein is hirdetik szezonális termékeiket, akciójukat.

A csokoládé gyártók és forgalmazók számára a szerelem ünnepe az év első alkalma arra, hogy az év végi csúcsszezon (Mikulás és karácsony) után januárban pangó csokoládéforgalmat fellendítsék. 2013-ban a Valentin-napot megelőző két hétben a magyar családok közel 40 százalékkal több pralinét vásároltak, mint az év egy átlagos hetén. A táblás csokoládé esetében ez a növekmény 10 százalék körül alakult - derül ki a GfK Hungária Háztartáspanel adataiból.

A januári gyenge csokoládéforgalomhoz képest valóban jelentős a Valentin-nap kapcsán fellendülő volumen, de vajon mennyire fontos ez az alkalom az év többi ünnepéhez képest leszámítva az év végi csúcsszezont? Az adatok szerint tavaly a Valentin-napot megelőző kéthetes időszak mind a praliné, mind a táblás csokoládé esetében az éves szinten megvásárolt mennyiség 4 százalékát adta.

„Ez azt jelenti, hogy a pralinépiacon a Valentin-nap kereskedelmi szempontú fontossága megegyezett a húsvéti szezon (4 százalék) jelentőségével, de kissé alul maradt a nőnap (5 százalék), illetve az anyák napja (6 százalék) pralinéforgalomból való részesedésétől" - mondta el Vella Rita, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója a kutatóintézet Háztartáspanel adatai alapján. „A táblás csokoládék piacán ugyanezen ünnepek fontossági sorrendjét 2013-ban a húsvét vezeti 6 százalékos részesedéssel az éves eladásból, amelyet a nőnap és a Valentin-nap követett egyaránt 4-4 százalékos részesedéssel, majd pedig az anyák napja következett 3 százalékos részaránnyal a háztartások által egész évben megvásárolt mennyiségből" - tette hozzá a szakember.

A GfK Hungária háztartások napi fogyasztási cikk vásárlásait immár 20 éve monitorozó Háztartáspaneljének adatai szerint a praliné és táblás csokoládé piacot továbbra is a gyártói márkák dominálják. A táblás csokoládék esetében nincs jelentős különbség a február és az év többi hónapja között: a kedvelt gyártói márkák uralják a piac kétharmadát. A pralinék esetében viszont tavaly februárban a kereskedelmi márkák aránya magasabb volt az év többi hónapjához képest: minden harmadik doboz praliné az olcsóbb sajátmárkás termékek köréből került ki.

A februári pralinévásárlásnál ízesítés szempontjából a háztartások leginkább az egyfajta ízesítésű bonbonokat részesítik előnyben; a vegyes, pralinéválogatásokat csupán a pralinévásárló családok ötöde veszi. A kiszerelés méretének szempontjából tíz pralinévásárló magyar háztartás közül hat a kisebb, 150g alatti terméket választja és egyharmaduk közepes méretű (151-250 g) pralinét vásárol. A nagyobb méretű bonbonokat csupán minden tizedik kategóriavásárló háztartás veszi. A táblás csokoládé esetében a tejcsokoládés, mogyorós, tejkrémes és mogyorós-mazsolás a legkedveltebb ízesítés februárban is.