Vádat emeltek három citybeli kereskedő ellen

2014-02-17 16:18
Vádat emeltek hétfőn a brit hatóságok az egyik legnagyobb citybeli befektetési bankcsoport, a Barclays három volt kereskedője ellen a Libor-manipulációs botrányban játszott szerepük miatt.
A súlyos csalási bűncselekmények felderítésére szakosodott brit nyomozóhatóság (Serious Fraud Office, SFO) hétfőn Londonban bejelentette, hogy Peter Johnson, Jonathan Mathew és Stylianos Contogoulas ellen csalás céljával szőtt összeesküvés vádjával indul büntetőeljárás. A vád szerint a három volt Barclays-alkalmazott 2005 és 2007 nyara között követte el a terhére rótt bűncselekményt.

Ez az első nagy-britanniai vádemelés a két éve feltárt ügyben, amely annak idején az egész globális bankszektort megrázta. Az azóta nemzetközi botránnyá duzzadt, többszázmilliós bírságokhoz vezető Libor-ügy 2012 nyarán robbant ki, amikor az SFO és a brit pénzügyi felügyelet feltárta, hogy a Barclays kereskedői a globális pénzügyi válság előtt és alatt haszonszerzés céljából manipulálták a globális irányadó bankközi kamatlábat, a Libort.A Libor - London interbank offered rate - a globális nagybani likviditáspiac legfontosabb irányadó kamatlába, amely pénzügyi szolgáltatói adatok szerint évente 360 ezer milliárd dollár összértékű globális pénzügyi tranzakcióhoz szolgál referenciakamatként.

Ez a teljes világgazdaság éves hazai össztermékének (GDP) több mint az ötszöröse. A Libor közvetlenül befolyásolhatja a bankok és egyéb pénzügyi szolgáltatók közötti pénzügyi tranzakciók értékét, a befektetési bankok által terjesztett szintetikus termékek - vagyis a többféle befektetési eszközből összeállított csomagok - és számtalan egyéb származékos ügylet árfolyamát. Mindez átszűrődhet kiskereskedelmi szintre is, hatást gyakorolva például a lakossági jelzálogkamatokra, a hitelkártya-használati díjakra vagy a gépjárműhitelek kamataira.A Barclayst már a botrány kirobbanásának évében 290 millió font (csaknem 110 milliárd forint) bírsággal sújtották a brit és az amerikai piacfelügyeleti hatóságok, és az ügy nyilvánosságra kerülése után nem sokkal lemondott a Barclays vezérigazgatója, Bob Diamond és a bank elnöke, Marcus Agius.

Antony Jenkins, a Barclays jelenlegi vezérigazgatója nemrégiben kijelentette a BBC-nek, hogy várakozása szerint legalább öt-tíz évbe telik, mire helyreáll a Barclays iránti közbizalom.Az ügyben kezdett vizsgálat azóta mindazonáltal kiterjedt számos más bankcsoportra is hasonló kamatmanipulációs tevékenység gyanújával. A Royal Bank of Scotlandre (RBS) tavaly még nagyobb, 390 millió font (csaknem 150 milliárd forint) pénzbüntetést róttak ki a brit és az amerikai hatóságok, a Rabobank három volt kereskedője ellen pedig az Egyesült Államokban emeltek vádat piaci manipuláció vádjával, amelynek alapján akár 30 év börtönre is ítélhetik őket.
MTI