Várakozásokat felülmúló növekedés az USA-ban

2013-12-05 16:55
A vártnál lényegesen gyorsabban nőtt az amerikai gazdaság a harmadik negyedévben. Szakértők azonban óvatosságra intenek, az utolsó negyedévre lassuló növekedést jósolnak.
A bruttó hazai össztermék (GDP) éves összehasonlításban 3,6 százalékkal nőtt a július elejétől szeptember végéig tartó időszakban az Egyesült Államokban. Legutóbb csaknem két éve volt ilyen robusztus negyedéves növekedés az Egyesült Államokban.

A piac 3,0 százalékos növekedésre számított. A második negyedévben 2,5 százalék volt a növekedés.Az első becsléshez képest lényegesen felfelé módosult az adat, aminek az egyik fő oka a vállalati árukészletek felhalmozása. Szakértők szerint ez azonban egyszeri növekmény, amely a negyedik negyedévben nem ismétlődik meg, ezért - és az októberi kormányzati leállás miatt - az utolsó negyedévben akár 1,4 százalékra is lassulhat az amerikai GDP-növekedés.

Szintén óvatosságra inthet, hogy az amerikai GDP bő kétharmadát adó lakossági fogyasztás növekedése 1,4 százalékra lassult a második negyedévi 1,8 százalékról. Ez a legrosszabb érték azóta, hogy az amerikai gazdaság 2009 júniusában kijött a recesszióból.

A vállalatok adózás utáni eredménye - szintén éves összevetésben - 5,8 százalékkal nőtt a második negyedévi 2,8 százalék után. Ez jó hír, de az erős profitok és a rekordokat döntő részvénypiaci indexek ellenére a foglalkoztatottak aránya csak nagyjából 2 százalékponttal nőtt az elmúlt egy évben. A kormányzati kiadások 1,7 százalékkal nőttek, ami bő négyéves rekord. Ugyanakkor 3,5 százalékra lassult az üzleti beruházások növekedése a második negyedévi 4,7 százalékról.Az amerikai kormányzat kissé felfelé módosította a fogyasztói árindex emelkedésének mértékét, e szerint 2 százalék volt az infláció éves összehasonlításban a harmadik negyedévben. Az élelmiszer- és energiaáraktól megtisztított maginfláció 1,5 százalék.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed illetékes testülete minden bizonnyal mérlegre teszi a most közölt adatsort és a pénteki amerikai munkaerő-piaci adatokat, és ezek fényében dönt december 18-i ülésén arról, csökkenti a gazdaságélénkítő célú kötvényvásárlások jelenleg havi 85 milliárd dolláros összegét.
MTI