Varga: a jövő héten megkezdik a tárgyalásokat a Dunaferről

2013-08-24 19:04
A Dunaferr elfogadta a kormány tárgyalásokra vonatkozó ajánlatát, a tárgyalások a jövő héten elkezdődnek - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Lánchíd Rádiónak a Tranzit fesztiválon Kőszegen, szombaton
Varga Mihály hangsúlyozta, hogy "összegről még nem lehet beszélni." "A kormány arra hatalmazott föl, hogy a szükséges tárgyalásokat kezdjem meg. Ennek a levelét elküldtem a Dunaferr tulajdonosainak, akik erre pozitív választ adtak. Azt mondták, készen állnak arra, hogy ezeket a tárgyalásokat a jövő héten megkezdjük" - emelte ki Varga Mihály az interjúban, amelynek hangfelvétele szombaton került fel a Lánchíd Rádió honlapjára. A nemzetgazdasági miniszter konkrét összegeket egyelőre nem akart mondani.

Varga Mihály kijelentette: először is pontos információkkal kell rendelkezni a Dunaferr tényleges helyzetéről. Mint mondta, 2004-ben ezt a céget értékesítették, "de nem tudjuk milyen feltételekkel, és abból mi valósult meg"."A feltételek papíron megvannak, de hogy abból mit teljesített a tulajdonos, meg kell nézni" - hangoztatta Varga Mihály. Tájékozódni akar a kormány arról, hogy milyen döntések születtek beruházás, felújítás és létszámgazdálkodás vonatkozásában. Közölte azt is, a vételi szerződés szövegét már megkapta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től, de még nem tudott belenézni. Hozzátette: jogászok, közgazdászok segítségét kérik ahhoz, hogy a szerződés alapján mivel hozakodjanak elő a tárgyalásokon.Tárgyalni szeretnének, és azt is beszélni, hogy milyen gondjai vannak a Dunaferrnek - mondta a miniszter, hozzátéve: választ keresnek arra is, miért jelentette be a cég vezetése augusztus elején, hogy létszámleépítésben gondolkodik.

Varga Mihály kiemelte: "azt szeretnénk elérni, hogy emberek ne kerüljenek utcára, és lehetőség szerint a foglalkoztatás szintjét meg tudjuk tartani". Nemhogy 1500 munkahely sorsa, de 150 vagy 15 munkahely is nagyon fontos a kormány számára - hangoztatta. Ennél a munkaerő-létszámnál azonban elemi érdeke a kormánynak, hogy ne csak közvetlenül a gyár, de Dunaújváros és az egész régió érintettségét is lássa. A devizahitelesek gondjaira vonatkozó kérdésre Varga Mihály kifejtette: a kormány az elmúlt években bebizonyította, minden eszközt hajlandó alkalmazni ahhoz, hogy a devizahiteleseken segítsen, és csökkentse a devizakitettséget az országban. Emlékeztetett arra, elkezdték a megbeszélést a bankszövetséggel, hogy miként lehet a devizahitelt mint terméket megszüntetni - itt elsősorban a devizaalapú jelzáloghitelezésről van szó.

"Feltételként annyit támasztottunk, hogy a forintban eladósodottak nem járhatnak rosszabbul, mint a devizahitelesek. Ez a munka elindult" - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Jelezte, hogy a jövő héten újra leülnek a Magyar Bankszövetséggel tárgyalni a konkrétumokról.

"Az, hogy a szerződésekkel baj van, mindenki számára tudott. Az, hogy a bankok sok esetben visszaéltek a szerződés adta lehetőséggel, ez is tudott. Látszik, hogy a devizahitelek milyen súlyos társadalmi problémákat tudtak okozni, ebből a szempontból időnként erőteljesebb szavak használata is megengedett" – mondta a nemzetgazdasági miniszter.Varga Mihály végezetül kijelentette: a kormánynak akkor is döntést kell hoznia ősszel, ha esetleg a bankszövetséggel nem lesz konszenzus a kérdésben.
MTI