Varga Mihály: a magyar turizmus túljutott a válságon

válassz
2014-02-02 08:22
Varga Mihály szerint a magyar turizmus túljutott a válságon, minden lényeges mutatója javult, az ágazatnak jobb a teljesítménye, mint a válságot megelőző években. Az eredményekről a nemzetgazdasági miniszter a XXII. turisztikai díjátadó gála és évadnyitó rendezvényen beszélt szombaton este Budapesten.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a tavalyi év vendégforgalmi adatai joggal adnak okot az örömre: a vendég- és a vendégéjszakák száma csaknem 6 százalékkal, míg a szállásdíj-bevételek közel 10 százalékkal nőttek 2013 első 11 hónapjában az egy évvel korábbihoz képest. Ezzel 11 hónap alatt a vendégforgalom majdnem elérte, a bevétel pedig meg is haladta a 2012-es teljes éves értékeket, úgy, hogy már 2012 is rekordév volt, tehát egy magas bázisév adatait sikerült jelentősen meghaladni - tette hozzá.

A növekedés így már 2010 óta tart, ami egyrészt annak köszönhető, hogy a növekedést tavaly már nemcsak a beutazó turizmus generálta, hanem a belföldi forgalom is érezhetően nőtt. Ebben a SZÉP-kártyának jelentős szerepe van - mondta. A másik figyelemreméltó változásnak a bevételek dinamikus, a vendégéjszaka-szám emelkedését közel kétszeresen meghaladó növekedését nevezte, amely azt jelenti, hogy a szolgáltatók érdemben tudták emelni áraikat. Hangsúlyozta, hogy az egy kiadható szobára jutó árbevétel (Revpar) tavaly először haladta meg a válság előtti, 2007-es szintet. A hazai vállalkozások munkája mellett a 2013-as év sikeréhez a modernizációt segítő sok százmilliárd forint uniós fejlesztési forrás, a belföldi turizmus növekedését megalapozó SZÉP-kártya, valamint a Magyar Turizmus Zrt. piaci folyamatokat figyelő és azokra reagáló tevékenysége is kellett - összegezte. Közölte, hogy 2014-ben ismét elkészítik a turizmus szatellit számlát, amely reális képet ad a turizmus nemzetgazdaságban elfoglalt jelentőségéről, multiplikátor hatásairól.

Bejelentette, hogy a hajós turizmus egyik legtekintélyesebb magazinjának szavazása alapján a folyami hajózás legjobb kikötővárosa címet Budapest nyerte. Reményét fejezte ki, hogy a Mahart Passnave állami tulajdonba vételével megkezdődhetnek a Duna-parti fejlesztések.Kitért arra: a tárca elkészítette a következő 10 év turizmuspolitikai céljait meghatározó új Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepciót, amely a véglegesítést követően hamarosan a kormány elé kerülhet.

Ismertetése szerint 2007 és 2013 között az 1132 turisztikai projekt mintegy 292 milliárd forint uniós támogatást nyert el. 2014 és 2020 között legalább ennyi támogatást szeretnénk adni az ágazatnak. Kitért arra: idén január elsejével megszűnt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a turisztikai fejlesztéseket is menedzselő regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkárság az NGM-ben folytatja munkáját. Vagyis mind a 2007-2013-as turisztikai programok „kifuttatása”, mind a 2014-2020-as időszak tervezése és menedzsmentje a tárcánknál fut össze. Elmondta, hogy több évtized elmaradt beruházásait pótolva az állam és a főváros nekilátott Budapest turisztikailag legfrekventáltabb helyszíneinek a rendbetételéhez, az idei főszezonra megújuló közterek, az újjászülető Várkert Bazár birtokba vétele új vonzerőkkel gazdagítja Budapestet.

"Bízunk abban is, hogy hamarosan újabb, nagy jelentőségű beruházás kezdődhet el a fővárosban, és megépül a régóta várt, új kongresszusi központ" - fogalmazott. Közölte: Fürjes Balázs kormánybiztosnak február 15-ig előterjesztést kell készítenie a kormány részére a megfelelő ingatlan és a beruházás részletes jogi és pénzügyi konstrukciójának bemutatásáról.Az ágazat sikere az egész ország sikere és érdeke, a nagyobb gazdasági növekedés több munkahelyet teremt - zárta beszédét.
MTI