Vegyesen teljesítettek Európa diszkont légitársaságai márciusban

válassz
2014-04-07 16:28
Vegyesen teljesítettek Európa legnagyobb diszkont légitársaságai az év harmadik hónapjában: az easyJet és a Norwegian több utast szállított, míg a Ryanair utasszáma csökkent márciusban.
Az easyJet hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 2013 márciusához képest 4,8 százalékkal több, 5,1 millió utast szállított a cég, ezzel 61,8 millióra nőtt a tavaly március óta lebonyolított utasforgalma. A gépek telítettségi mutatóját is javult az angol diszkont légitársaságnál, 1 százalékponttal 91,5 százalékra a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Romlott viszont az ír Ryanair utasforgalmi statisztikája, Európa legnagyobb fapados légitársasága 5,2 millió utast szállított márciusban, ez 200 ezerrel kevesebb a 2013 márciusi adatoknál. A cég honlapján közzétett jelentés szerint a csökkenés oka, hogy tavaly márciusra estek a húsvéti ünnepek.

Az utasforgalom csökkenése ellenére a Ryanair járatainak kihasználtsága 1 százalékponttal emelkedett és márciusban elérte a 80 százalékot.Jól teljesített a hosszú távú járatokat is teljesítő Norwegian Air Shuttle is, amely 25 százalékkal több, 1,8 millió utast fuvarozott a tavasz első hónapjában.

A norvég társaság 52 százalékkal növelte értékesített utaskilométereinek számát és 51 százalékkal nőttek a kapacitások is, járataik töltöttségi mutatója 0,2 százalékpontot emelkedett 77,8 százalékra márciusban.
MTI