A politikai viccek napjainkban egyre több határt lépnek át. Az Onion című szatirikus amerikai lap tavaly Kim Dzsongunt, Észak-Korea kerekded arcú diktátorát a „legszexibb élő embernek” nevezte el. A kínai People’s Daily napilap viszont komolyan vette a hírt, és 55 fotóból álló képsorozattal ünnepelte a megtisztelő címet. Az Onion egy másik írásában közölt egy ál-közvéleménykutatást, amely szerint a vidéken élő, fehér bőrű amerikaiak körében Mahmud Ahmadinezsád, Irán akkori elnöke népszerűbb, mint Barack Obama amerikai elnök. A cikket az iráni állami hírügynökség szintén komolyan vette, és valódi hírként le is közölte. Az Onion látogatottsága tavaly 70 százalékkal emelkedett.

A politikai szatíra olyan művészek nevét segített az utókor számára megőrizni, mint Honoré Daumier, aki a 19. századi Franciaországban Lajos Fülöp királyról készített karikatúrákat, vagy George Orwell, az Állatfarm írója. A politikai szatíra minimum Arisztophanész óta létezik, aki színdarabjaival az ókori görög elitet vette célba. A modern technológia és a változó politikai klíma nyomán napjainkban a műfaj virágzóbb, mint valaha. Az internet egyre szélesedő körben teszi lehetővé a terjesztést. A gúnyrajzok és -iratok immár online is terjedhetnek, nem kell a nyomdára várni. A közösségi média új műfajt is hozott, a mémek, az egy témára születő különböző vicces variációk akadálytalanul áramlanak és alakulnak át a neten.

MINDENKI SZTÁR
A világháló lehetővé teszi azt is, hogy könnyebb legyen a cenzúra kijátszása és a szerzők kilétének eltitkolása. A Pan-Arabia Enquier, egy közel-keleti szatirikus híroldal szerkesztőjének kiléte például sikeresen maradt homályban. A humoristák a neten olyan széles közönséget érhetnek el, amelyet a valóságban aligha. A Comedy Central tévécsatorna egyik műsorát, a Jon Stewart által vezetett The Daily Show-t például többen is utánozzák. Közülük való Basszem Jusszef, egy egyiptomi szívsebész, aki a YouTube-on kezdte el videóinak terjesztését, s immár annyira népszerű, hogy saját műsora van egy tévécsatornán.

A humor azonban virágzik a hagyományos terepeken is. Így például a színházban. A Mormon könyve című musical, amely a mormon egyházat figurázza ki, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is kasszasikernek számít. Ugyanakkor a műfaji újítások a neten születnek. Wendy Davis texasi demokrata szenátor egyszer 10 óra hosszát állt egy helyben, hogy tiltakozzon egy az abortusz szigorítását célzó törvényjavaslat ellen. Támogatói az egyik legnagyobb internetes kereskedő, az Amazon oldalait használták fel, hogy froclizzák az ellenoldalt. A szenátor Mizuno futócipőben álldogált, s azokban a napokban az adott cipő vásárlói kommentjében ilyesmi üzenetek szerepeltek: „tökéletesen illik egy republikánus alfelébe”. A KremlinRussia nevű Twitter-oldalon például az orosz kormányzati közleményeket gúnyolják ki.

A hasonló közleményeket egykor humoros esszékben állították pellengérre. Benjamin Franklin, az amerikai alapító atyák egyike 1773-ban adott tanácsot a brit kormánynak. Írásának címe a következő volt: Szabályok, amelyek nyomán egy nagy birodalom kicsivé tehető. A műfaj egyébként a neten újjáéledni látszik. A CNN hírtévé weboldalán például Matt Bors közöl egy a neten széles körben terjesztett képregényfolyamot, amelyben a szüleik által elnyomott fiatalok problémáit dolgozza fel.

Az autoriter vezetésű országokra a szöveg helyett inkább a gyakran kódolt képi humor a jellemző. Így nagyobb az esély a cenzúra elkerülésére. Kínában a Weibo nevű mikroblogoldal júniusban, a Tienanmen téri vérengzés 24. évfordulója alkalmából tele volt a téren elhelyezkedő, sárga műanyag kacsákat ábrázoló képekkel. A képek vírusként terjedtek, a cenzoroknak időbe telt, míg a keresőkben blokkolták a „sárga műanyag kacsa” kifejezést. A CNN törökországi adása az isztambuli lázongások idején a pingvinekről szóló dokumentumfilmet sugárzott a Gezi parki összecsapások közvetítése helyett. A pingvin ezt követően a lázadás szimbólumává vált, s elárasztotta az ország közösségi médiáját.



ITT A KONKURENCIA
A humor újjáéledését azonban nem csupán a technológiai fejlődés magyarázza. A világpolitikai klíma egyre inkább a demokratizálódás felé mozdul el. Zeynep Tufekci, az amerikai University of North Carolina helyettes professzora szerint a humor különösen jól teljesít az úgynevezett közepes fejlettségű országokban. Ezen az olyan államokat kell érteni, ahol a szólásszabadságot annyira korlátozzák, hogy az felháborítsa az embereket, de annyira még nem, hogy az megakadályozza az egymás közti, viszonylag szabad kommunikációt. Az arab tavasz által hozott rezsimváltás a kreatív és merész politikai karikatúrák új hullámát indította el.

A világháló rászoríthatja a politikusokat arra is, hogy jobban elviseljék, ha kigúnyolják őket, és ne lépjenek fel bírálóik ellen. Látják ugyanis, hogy politikai ellenfeleiket ugyanúgy pellengérre állítják – véli Andrej Richter moszkvai médiajogi kutató. Ugyanakkor számos humoristát továbbra is korlátoznak a humortalan kormányzatok Azerbajdzsántól kezdve egészen Zimbabwéig. Gyakran bebörtönzik, elrabolják és fenyegetik őket – mondja Bro Russell, egy ágazati jogvédő szervezet, a Cartoonist Rights International munkatársa. Vannak olyan államok is, amelyekben törvénykezési eszközökkel igyekeznek fellépni a netes kritika ellen.

Igaz ugyan, hogy az internet általánosságban a korábbinál sokkal szélesebb lehetőségeket kínál a humornak, de az is, hogy az ebből élők helyzetét megnehezíti. Különösen igaz ez a profi karikaturistákra. Számuk rohamosan fogyatkozik a nyomtatott sajtó példányszámának csökkenésével párhuzamosan. Az amerikai sajtó 100 évvel ezelőtt körülbelül 2000 karikaturistát foglalkoztatott. Napjainkban jó, ha 40 maradt belőlük, többségük szabadúszóként dolgozik. Ebből az is következik, hogy megélhetésük érdekében széles kört érdeklő, országos témákat kell feldolgozniuk. Így a helyi politika visszásságai kimaradnak a szórásból. A legsikeresebb karikaturisták saját weboldalt üzemeltetnek, és jövedelmüket ajándéktárgyak, például bögrék és pólók árusításával is igyekeznek növelni. Tjeerd Royaard, a Cartoon Movement nevű online kiadó vezetője szerint ma több karikaturista van, de több is közülük az olyan, aki csak kiegészíti a jövedelmét ezzel.

Nem csupán a politikusok vannak a karikatúra ellen. Az internetnek köszönhetően a profik jóval nagyobb konkurenciával kénytelenek szembesülni. Az egykor néhány tehetséges rajzoló által művelt műfaj világszerte népszerű lett a hobbikarikaturisták között. Ami valaha arcátlanságnak, merészségnek ítéltetett meg, ma teljesen hétköznapinak számít. A karikaturisták régen sokkolták az embereket – mondja Charlie Beckett, a London School of Economics médiával foglalkozó professzora. Ma azonban már nem számít, hogy mennyire vitriolos vagy egyéni a kritika. A világhálón már mindenki durva.