Visszaesett az Eni olasz olajipari cég bevétele és nyeresége is

2013-10-30 12:19
Jelentősen visszaesett az Eni olasz állami energiaipari konszern nyeresége 2013 harmadik negyedévében.
A vállalat szerdai közlése szerint az egyszeri hatásokat kiszűrve csaknem 30 százalékkal, 1,17 milliárd euróra (344 milliárd forint) csökkent az adózott eredmény az egy évvel korábbihoz képest, igaz, meghaladta az elemzői várakozásokat.

Az árbevétel 6,6 százalékkal, 29,4 milliárd euróra (8644 milliárd forint) esett vissza.

Az egyszeri tételeket is számítva - amelyek közül a legjelentősebb, hogy az Eni eladta mozambiki részesedését a kínai állami olajipari társaságnak - 62 százalékkal 3,99 milliárd euróra (1173 milliárd forint) nőtt a nyereség.

Az év első kilenc hónapját összegezve 2012-höz képest csaknem 6 százalékkal, 5,81 milliárd euróra (1708 milliárd forint) csökkent az adózott eredmény.

A kőolaj-kitermelés csaknem 4 százalékkal, napi 1,65 millió hordóra csökkent a harmadik negyedévben, elsősorban a líbiai lelőhelyek kényszerű leállása és nigériai olajlopások miatt.

Az év első kilenc hónapját összegezve több mint 3 százalékkal marad el a kitermelés a 2012-es adattól.
MTI