brusszel


Egy csésze kávé Móré Attilával

Egy csésze kávé
Figyelő Online - Figyelő
2012.07.04  10:24   
mail
nyomtatás
Sokba kerül az Alpha Holding Zrt. elnökének, az első saját, új állatgyógyszerét kifejlesztő Alpha-Vet Kft. alapítójának az új élelmiszerbiztonsági hozzájárulás, mégis fontos változásnak tartja.
– Még a nagy gyógyszergyártók is pezsgőt bontanak egy-egy új készítmény sokéves kifejlesztése után. Az Alpha-Vet gyógyszer-termékfejlesztési igazgatósága csak három éve vágott bele a munkába, és már itt az első, állati bőrgyógyászati medicina. Mikor indul a gyártás?

– A gyógyszerfejlesztési igazgatóság valóban az idén fejezte be az első projektjét, és 8 országban meg is indítottuk a törzskönyveztetést. Ha minden jól megy, jövőre kezdődhet a gyártás és az export.

– A saját gyógyszerfejlesztés beindításáért kapta az Év Vállalkozója díjat is 2009-ben?

– Nem, ezt a 20 éves vállalkozói tevékenységemért kaptam, amely idő alatt egyszer sem volt veszteséges a cég.

– Nem lehetett könnyű, mert ellentmondásos hírek érkeznek a mezőgazdaságból. A szaktárca új programokat indított a tenyésztés fejlesztésére, de veszteséges a tartás, a tyúkok számát az állatjóléti szabályok miatt csökkentik. Hogyan látják ezt az Alpha-Vetnél, amelynek a küldetése a „magyar állattenyésztés eredményességének a javítása”?

– Minden kormány megígéri, hogy tesz az állattenyésztésért. Most vannak biztató jelek. A programokhoz mi is próbálunk hozzátenni, több ezer termelőt integrálunk. A járványok megelőzésére az állam az idén 7 milliárd forint támogatással járul hozzá a termelők állat-egészségügyi kiadásaihoz.

– Ilyen eredmények után akkor miért vonult vissza az operatív napi cégvezetéstől? Elege lett?

– Á, dehogy, de olyan jó a vállalatcsoport menedzsmentje, hogy nincs szükség rám, és amúgy is nemrég nősültem újra. A családalapítás fontosabb az üzletnél, ráadásul az üzlet is sikeres. A csoport tavaly 15 milliárd forint árbevételt és egymilliárd forint eredményt ér el.

– Örül annak, hogy az állami földbérleti pályázatokon feltétel az állattartás? Az egyik oligarcha állítólag kecsketenyésztésbe is kezdett, hogy pályázhasson. Székesfehérváron nem hallott gyanús földügyekről?

– Nem hallottam, de annak örülök, hogy szigorú feltétel az állattartás, mert nagyon felborult a növénytermesztés és az állattenyésztés egyensúlya. Amúgy a kecske is hasznos állat, ráadásul nincs kvótához kötve az EU-ban a tartása, és vala-mikor itthon is kétszer akkora volt az állomány.

– Az egészségügy reformjától hangos a sajtó, de az állategészségügy átalakulásáról keveset hallani. Mit tart a legfontosabb változásnak?

– Az élelmiszer-biztonsági hozzájárulás bevezetését, ez nekünk 15 millió forint kiadás. De ha így nem nő tovább a termelők, feldolgozók terhe, versenyképesebbekké válnak, és többet termelnek, azzal az egész ágazat jól járhat.

– Cégvezetőként hogyan fogadja az olyan, mindennapi bosszúságokat, mint amilyen legutóbb a tranzakciós adó plafonjának bevezetése utáni forintgyengülés volt?

– Úgy tekintek rá, mint az időjárásra. Amin nem tudok változtatni, attól nem érdemes lelki beteggé válni. De hosszú távon éppen ezért erősítjük az exportot, rövid távon pedig határidős devizapiaci műveletekkel zárjuk ki a volatilitás kockázatát.

– Hitelt is nehezebben kapnak a cégek a GfK felmérése szerint. Tapasztalja?

– Szerencsére nem, mellettünk kiállnak a bankjaink. Most kaptunk AAA-s adósminősítést.

– Mi a véleménye arról, hogy a tehercsökkentő csomagban tételes adó váltja majd ki az eddigi terheket?

– A VOSZ megyei alelnökeként látom, hogy a vállalkozásoknak mekkora teher az adminisztráció, jó lenne könnyíteni rajta. Ezzel szerintem több pénz is érkezne a költségvetésbe.

– Júliustól drágábban telefonálhatunk, drágult a cigaretta is. Melyik érinti leginkább?

Névjegy
47 éves, a feleségével él
Végzettsége: állatorvos (Állatorvos-tudományi Egyetem)
Kedvencek
Könyv › C. Northcote Parkinson: Parkinson törvénye Film › Mel Gibson: Apocalypto Zene › Pink Floyd Hobbi › jéghoki, Sapa Fehérvár AV19

– Egyik sem. Dohányfüstmentes munkahely vagyunk. A telefonszolgáltatóval pedig fix percdíjas a szerződésünk, amíg le nem jár, nem változtathat rajta.

– Sokan a pálinkát is idegnyugtató gyógyszernek tartják, de vége a Kánaánnak, mert az EU a házi főzés jövedéki adójának visszaállítását kéri. Sajnálja?

– Bizony. A liberalizáció hozzájárult az italkultúra javításához, sajnálnám, ha erről le kellene mondani.

– És a foci-Eb? Kinek szurkolt?

– A spanyoloknak, ünnepeltem is vasárnap.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Félelmek és tények

Lánczi Tamás személyes álláspontja

Családi pótlék itt és ott

Kiszelly Zoltán nézőpontja

Pontozással nyert az EU

Kína igen ügyesen Oroszországot használja fel saját érdekei előmozdítására

A holland választás tanulságai: „jó” populizmus és mélyreható vita

A hollandok elmúlt 15-20 éve azt mutatja meg nekünk, hogy az olykor késhegyre menő vitáknak komoly hozadéka van

top200