Az elmúlt években majdnem mindennel megpróbálkozott már az Európai Unió és az egységes valutát használó országok klubja, hogy véget vessenek az euróövezet létét fenyegető válságnak. Bármibe is fogtak bele azonban, azzal legfeljebb csak időt nyertek meg számos keserű tapasztalatot. A múlt héten azonban végre a szarvánál ragadták meg a bikát, amikor eldöntötték, hogy a féloldalas monetáris unióból hozzávetőlegesen tíz év alatt valódi gazdasági és politikai uniót, tulajdonképpen valamilyen európai föderációt hoznak létre.
<#zaras_figyelo#>

David Cameron brit kormányfő a június 29-i EU-csúcson. Az sem kizárt, hogy Nagy-Britanniában népszavazáson döntenek az EU-ban való bennmaradásról. Fotó: MTI

NÉMET ELHATÁROZÁS
Mára ugyanis világossá vált, hogy az európai egységfolyamat egyik legnagyszerűbb vívmányának, az eurónak egységes banki, költségvetési és gazdasági láb nélkül a minimálisnál is kevesebb esélye van a túlélésre. Valószínűleg nem állunk távol a valóságtól, ha úgy véljük, hogy a 2012. június végi brüsszeli csúcstalálkozónak meglesz a maga helye a történelemkönyvekben. Több tényező is szerepet játszott abban, hogy ez így alakult, de valamennyi közül talán Németország el-határozása volt a legfontosabb. A mozdulatlansága miatt gyakran bírált Angela Merkel belátta, hogy semmi sem kerül többe a német adófizetőknek, mint a mosta¬náig folyó céltalan tűzoltás. Ha az eurót tényleg le akarják kapcsolni a lélegezte-tőkészülékről, akkor teljesen európai logikát kell ¬követni, még ha ennek számláját kezdetben nagyrészt Németországnak is kell majd állnia, például akár már középtávon is az adósságmegosztás (eurókötvény) valamilyen formáján keresztül.

A szolidaritás azonban nem egyirányú utca. A németek gavallérságát más országoknak azzal kell majd viszonozniuk, hogy még nagyobb beleszólást engednek saját költségvetésükbe és gazdaságpolitikai döntéseikbe, de már nem Berlinnek, hanem egy nemzetek feletti intézménynek, azaz Brüsszelnek.

A kormányok most megállapodtak, hogy ebbe az irányba indulnak el, és haladnak a következő években, nemzeti szuverenitásuk egyre nagyobb szeletéről lemondva a köz és így saját maguk érdekében. A mostani elhatározás ugyanakkor olyan messzemenő következményekkel jár majd az élet csaknem minden területén, amibe valószínűleg még senki sem gondolt bele igazán. Aligha kétséges, hogy az ördög a részletekben lakozik, és az sem kizárt, hogy nem egy ország a le-mondásokkal szembesülve vissza akar majd fordulni a föderáció felé vezető hosszú útról.

A dolog logikája szerint még azokat a periferikus déli tagállamokat lesz a legkönnyebb meggyőzni, amelyek a többiek segítsége nélkül nem tudnának kikászálódni súlyos pénzügyi problémáikból, ezért nekik nem marad sok választásuk. Sokkal keményebb diónak ígérkezik viszont a hagyományosan az integráció kormányközi modelljét előnyben részesítő Franciaország, akkor is, ha a baloldali François Hollande-dal mégis könnyebb lesz üzletet kötni, mint elődjével, az ebben a kérdésben gaulle-ista elveket valló Nicolas Sarkozyvel.

Még a történelmi nagy előremenekülésre magát rászánó német kormánynak is meggyűlhet a baja saját parlamentjével, a német alkotmány tiszteletben tartása felett éberen őrködő karlsruhei alkotmánybírósággal és nem utolsósorban az egyre szkeptikusabb német közvéleménnyel.

A föderációs folyamat legnagyobb kihívása éppen az lesz, hogy mennyire sikerül elfogadtatni azt a tömegekkel, amelyek az állandósuló válság miatt egyre inkább elfordulnak Európától. Attól az EU-tól, amelynek számos országában jelentős erőt képviselnek a radikális, populista politikai mozgalmak. Az integráció fokozatos mélyítése a következő években a nemzeti parlamentek és intézmények hatásköreit is olyan mértékben kiüresítheti, hogy gyakorlatilag az európai demokrácia és a demokratikus intézményrendszerek teljes újragondolására lehet szükség. Ez olyan változásokkal járhat, hogy az Európai Bizottság elnökét az unió állampolgárainak kell majd megválasztaniuk, és a nemzeti parlamenteket is szorosan össze kell kötni az Európai Parlamenttel.

A nagy menetelés a kívánt cél irányába várhatóan az európai mezőnyt is szétrázza, legalábbis jó időre megszűnhet a mai viszonylag egységes kép. Egyik nyilatkozatában nemrég a német kancellár is többsebességes Európát vizionált, hiszen érvelése szerint a kimaradók nem akadályozhatják meg a többieket az előrehaladásban.

Ezt egyébként már az a jelentés is előrevetíti, amelyet a múlt héten először vitattak meg a tagállamok vezetői. Ebből kiderül, hogy a majdani föderális Európához négy közbülső állomáson keresztül vezet az út. Ezek: az európai bankunió, az egységes költségvetési és gazdasági és végül a politikai unió. A valutaövezet tartós pénzügyi válsága és a célszerűség is azt indokolja, hogy a bankunió¬val kezdődjön az integráció mélyítése, ezzel szemben a legkisebb ellenállás várható. Az egységes páneurópai pénzügyi felügyeletet, betétgarancia-rendszert és banki szanálási alapot az eddig ismert tervek szerint 27-es körben valósítanák meg, különben aláásnák a pénzügyi szolgáltatások belső piacát. A bevezető szakaszban azonban előreláthatólag legkorábban az év végén, az Európai Központi Bank égisze alatt a valutaövezeten belül jönne létre egy külön felügyelet.

A bankunió jó eséllyel mégsem foglalná magában az EU egészét, a City feletti kontroll elvesztésétől tartó Nagy-Britannia ugyanis aligha kér belőle. Bár sok múlik a részleteken, a valutaövezet bankrendszerének való kitettsége miatt Magyarország valószínűleg nem marad ki egy ilyen kezdeményezésből.

NEHÉZ VÁLASZTÁS
A fiskális és a gazdasági unióban elvileg biztos helyük lesz az eurózóna tagjainak (jelenleg 17 ország), de néhány valutaövezeten kívüli ország is csatlakozhat, amelyik erre késztetést érez, illetve fél a kimaradás esetleges következményeitől. Közéjük tartozhat például Lengyelország is, amely általában véve retteg a másodosztályú tagságtól. Mások, köztük a jelenlegi magyar kormány minden bizonnyal az euró bevezetéséig nem venne részt sem a fiskális, sem a gazdasági unióban, miután utóbbi az adópolitikák jelenleginél nagyobb mértékű összehangolásával is járna. Más kérdés, hogy a kívülállók mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy valamennyi stádiumban részt vehessenek a döntésekben, és nyitva maradjon a lehetőség a későbbi csatlakozásra.

A föderalizmus felé történő markáns irányvétel ugyanakkor nehéz választás elé állíthat néhány tagállamot, amelyek rossz szemmel nézik Európa politikai egyesülését. Mindenekelőtt Nagy-Britanniát, amely nem kizárt, hogy néhány éven belül népszavazást tart az Európai Unióban való bennmaradásról.

A gazdasági unió több fontos részterületén ugyanakkor ma még jól láthatóan a valutaövezeten belül is komoly nézeteltérések vannak. A vállalkozásokat szerényen adóztató Írország és Ciprus a jelenlegi fázisban bizonyosan nem járulna hozzá a társaságiadó-alap vagy a társaságiadó-kulcs harmonizálásához. De ki tudja, néhány éven belül lehet, már másképp viszonyulnak a kérdéshez, amikor az új integrációs puzzle egyes építőelemei a helyükre kerülnek. Addig azonban még sok víz lefolyik a Dunán.

Kapcsolódó cikkek