brusszel


Ismét járhat villamos a Bajcsyn

Figyelő Online - Figyelő
2011.05.24  15:13   
mail
nyomtatás
A BKK tervezi a villamosok visszavezetését a Bajcsy-Zsilinszky útra a Nyugati érintésével a Lehel térig.

A nyár végén fejeződhet be a felújított Deák Ferenc tér és a Károly körút műszaki átadás-átvétele, amellyel lezárulhat a projekt - mondta a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója kedden. Vitézy Dávid arról is beszélt, hogy az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, a Március 15.-e tér északi oldalán június végén lesz a projektzárás.

k_fn9_cikk_banner

A jövőbeni tervekkel kapcsolatban a vezérigazgató azt mondta, a tér déli oldalán megszüntetik a buszparkolótés növelni fogják a gyalogosok számára fenntartott felületek arányát, a forgalom pedig a mostani egyirányú helyett kétirányú lesz. Ezzel együtt kezdhetik el a Ferenciek tere átalakítását, ahol a mostani Y-alagút közúti funkciója megszűnik.


Koszorú Lajos, a két projekt vezető tervezője a Március 15-e térrel kapcsolatban azt emelte ki, hogy a Dunakorzót a tér felújításával meghosszabbították, a Piarista köz megnyitásával pedig összekapcsolták a Ferenciek terével. A Contra Aquincum romjait befedték, helyenként üveglapokkal tették láthatóvá, igény esetén pedig látogatható is. 46 padot és 12 egyedi tervezésű forgószéket is  elhelyeztek a téren, ahol szelektív hulladékgyűjtők is helyet kaptak. A zöldterületet csaknem kétezer négyzetméterrel növelték.


A Károly körút és a Deák tér környékének átépítésével kapcsolatban a főtervező kiemelte, hogy hét új zebrát alakítottak ki, így összekötötték a VII. és V. kerületet. A térségben a járdafelületek jelentős mértékben nőttek, új köztéri bútorokat, modern kandelábereket helyeztek el és biciklisávot is kijelöltek.


Vitézy Dávid a téren történt változásokkal kapcsolatban kiemelte, hogy a 47-es és a 49-es villamosok végállomásától a vágányok pár métert tovább futnak. Ez azt jelzi, hogy a BKK tervezi a villamosközlekedés visszavezetését a Bajcsy-Zsilinszky útra a Nyugati pályaudvar érintésével a Lehel térig.


MTI

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.