brusszel


MSZP: eddig 34 iskolát zárt be a Fidesz

Figyelő Online - Figyelő
2011.05.21  14:41   
mail
nyomtatás
Kunhalmi Ágnes MSZP elnökségi tag szerint az oktatási intézmények leépítése a fizetős közoktatás "előszobája".

Az ellenzéki politikus az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a fideszes önkormányzatok egymás után zárják be iskoláikat. Összesen eddig 34 intézményt érint valamilyen formában a bezárási hullám. Miközben pénzhiányra és a gyermeklétszám csökkenésére hivatkoznak, sokszor olyan iskolákra kerül lakat, amelyek csaknem teljes kihasználtsággal, vagy pótolhatatlan, speciális oktatási programokkal működnek.

k_fn9_cikk_banner

Kunhalmi Ágnes véleménye szerint a bezáráshullám felveti azt a gyanút, hogy a bezárt épületeket eladásra szánják. Továbbá, miután Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a 2011. április 20-i kormányülésen világossá tette, hogy csak állami intézményben kívánnak bért fizetni, a bevétel csak egy helyről jöhet: a szülőktől, vagyis az intézményleépítési program a fizetős közoktatás előszobája - olvasható a közleményben.


A szocialista politikus négy kérdést intézett Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárhoz és Matolcsy Györgyhöz: azt tudakolja, milyen tervek mentén zajlanak az iskolabezárások és mi a terv a kiüresített iskolaépületekkel. Magára hagyja-e a kormány az egyházi és magániskolákban tanuló gyermekeket és pedagógusokat és tényleg megtiltják-e az önkormányzatoknak, hogy kiegészítő támogatást vagy bérpótlékot adjanak a saját területükön lévő iskolák oktatóinak.


MTI

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.