brusszel


Partra vontatták a kolontári halastóba süllyedt kotróhajót

Figyelő Online - Figyelő
2011.05.18  17:47   
mail
nyomtatás
A hajó a feltételezések szerint az úgynevezett ballaszttartály hibája miatt süllyedt el szerda reggel.

Sikerült partra vontatni a kolontári halastóba süllyedt kotróhajót, a javítási munkák után csütörtökön megkezdődhet a meder kotrása - közölte Szabó Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri megbízottja szerda délután az MTI-vel.

k_fn9_cikk_banner

A kotróhajó a feltételezések szerint az úgynevezett ballaszttartály hibája miatt süllyedt el szerda reggel a 27 ezer négyzetméteres vízfelületű magántóban. (Az ilyen tartályok víz tárolására szolgálnak, a stabilitás érdekében. )


A külterületek mentesítéséért felelős szakember tájékoztatása szerint a hajó a meghibásodás miatt billent orral a tóba, ahol a meder alján megfeneklett. A víz a hajófülkébe is bejutott, de a motort már szerda délután sikerült beindítani.


A tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa során elöntött halastó medrének a kotrása várhatóan csütörtökön megkezdődhet, a kiépített csővezetéken keresztül a vörösiszapot a tóból szikkasztó medencébe pumpálják majd - mondta Szabó Csaba.


Kitért arra is, hogy a külterületek mentesítése az ütemterveknek megfelelően halad és június végére befejeződhet.


Hozzátette: az elöntött mezőgazdasági területek mentesítésének összesen 8,2 milliárd forintos költségéből a kolontári horgásztó megtisztítása 451 millió forintba kerül.


A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti X-es iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, mintegy százhúsz ember pedig kórházba került; több száz ház vált lakhatatlanná. Az anyagi károkat több tízmilliárd forintra becsülik.


MTI

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.