brusszel


Állatok költözhetnek a Vidámparkba

Figyelő Online - Figyelő
2011.05.13  12:29   
mail
nyomtatás
A Fővárosi Állat- és Növénykert a ciklus végéig várhatóan megkapja a szomszédos Vidámpark területét - közölte Tarlós István főpolgármester.
Tarlós István az átadást azzal indokolta, hogy a Vidámparknak - szerinte - nem a jelenlegi területen van a helye, az állatkertet pedig fejleszteni szeretnék.

bal_fn8_cikk_kapcsKözölte azt is, a Vidámpark az egyetlen fővárosi cég, amelyről el tudja képzelni, hogy privatizálni lehet, akár részlegesen, akár teljesen.

A főpolgármester úgy fogalmazott, az állatkertet szeretné a Vidámpark irányába fejleszteni. Arra a kérdésre, mikorra várható az ingatlan átadása, azt mondta, szeretné, ha a ciklus végéig (2014 őszéig) ez megtörténne.
k_fn9_cikk_banner
Elmondta, elképzelhető az is, hogy létesítményenként, tehát részenként adják át, de az is, hogy egyben, a fejlesztés megvalósítása után. Mint mondta, erről még nem született döntés.

Arra a kérdésre, hová költözhet a Vidámpark, arról beszélt, az áthelyezési elképzeléseknél szóba került a XI. kerület. Hozzátette: a magántőke bevonását is lehetségesnek látja.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.