brusszel


A piacnyitás ígérete

Oroszország belép a Világkereskedelmi Szervezetbe
Figyelő Online - Figyelő
2012.07.03  15:44   
mail
nyomtatás
Csaknem két évtizednyi huzavona után Oroszország csatlakozik a Világkereskedelmi Szervezethez. Ez a magyar vállalatok számára is új lehetőségeket teremt.

Moszkvai élelmiszer-áruház. Mezőgazdasági téren gálánsak voltak az oroszok. Fotók: Bánkuti András

Oroszország a WTO-csatlakozás után is a nemzeti érdekeit tartja szem előtt. „Meg kell tanulnunk, hogyan reagáljunk határozottan és következetesen partnereink lépéseire, hiszen ők egyben versenytársaink is. Ha szükséges, akár a bíróság elé is megyünk.” Dmitrij Medvegyev miniszterelnök június elején Moszkvában, az orosz kormány azon ülésén beszélt így, amelyen jóváhagyták az ország csatlakozását a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO), s felkérték az orosz parlamentet, hogy ratifikálja a megállapodást. Habár ezek a szavak belföldi PR-célokkal is magyarázhatók, ám ne legyenek kétségeink afelől, hogy Moszkva minden esetben kőkeményen kiáll majd az érdekei mellett. Akár szabályozták a csatlakozási do-kumentumokban az éppen szóban forgó vámot vagy kvótát, akár nem. Pedig patikamérlegen mérték ki a csatlakozási megállapodás minden egyes pontját. Nem véletlen, hogy tizennyolc évbe telt, s a második leghosszabb tárgyalássorozat volt a WTO, illetve elődje, a GATT történetében, mire minden kétoldalú-többoldalú-globális szintű érdeket sikerült kompromisszumokkal egyeztetni.
<#zaras_figyelo#>
Oroszország közben nem riadt meg attól sem, hogy azzal vádolják, megszegi a nemzetközi szabályokat. Ez a pengeélen táncolás a jövőben is várható, tagként, mint azt Medvegyev előre jelezte.

Perspektivikus ágazatok, termékcsoportok a magyar export szempontjából
Építőipar
• lakó- és középületek
• panelrekonstrukció
• ipari és kommunális objektumok
• belsőépítészet, szaniter, szerelvények gyártása, szállítása

Agrárgazdaság
• vetőmagok, növényvédő szerek, növénytermesztési technológiák
• szarvasmarha-, sertés- és baromfi-tenyésztési technológiák, tenyészállatok
• farmergazdaságok létesítése
• mezőgazdasági gépek szállítása és közös gyártása helyben
• hús- és tejfeldolgozó üzemek létesítése

Élelmiszerek, konzervek, borok exportja

Energetika, gáztüzelés-technika

Vízkezelés, -tisztítás, vízvezetékek, csatornarendszerek rekonstrukciója

Köztéri világítás, világítástechnika, villamos szerelvények

Ipari, kommunális és veszélyes hulladékok feldolgozása, hulladékégető művek létesítése

Gyógyszerek, preparátumok szállítása

Egészségügy
• berendezések és műszerek szállítása
Forrás: HITA

Ezzel együtt is történelmi lépés és nagy lehetőség mind az oroszok, mind a partnerországok cégei számára a csatlakozás a világ 155 országát teljes jogú tagként tömörítő, a kereskedelmen túl a gazdaság számos területét nemzetközi szinten szabályozó genfi székhelyű szervezethez. Ez a gyakorlatban heteken belül várható, hiszen a teljes jogú tagság feltételeit szabályozó dokumentumcsomagot tavaly decemberben véglegesítették, s azután lép hatályba, amikor – a megállapodás szerint legkésőbb idén július 23-ig – jóváhagyja azt az orosz kormány, a parlament és az elnök. Harminc nappal azt követően, hogy Moszkva értesíti Genfet a ratifikálásról.

A dokumentumok (és szakértői elemzések) alapján látható, hogy az egyik oldalon Moszkva – a szolgáltatások területét érintő 30, illetve az árukereskedelemre vonatkozó 57 kétoldalú megállapodásban – számos piacnyitási intézkedést vállalt, és viszonylag kevés területen kötött ki átmeneti időszakot. Bár az is igaz, hogy nem is a kedvezőbb vámok kialakítása lehet az egyik legfontosabb következmény az exportőrök számára, mivel a vámszintek eddig sem voltak kiugróan magasak. Azonban az állami szubvenciókat gyakorlatilag eltörlik az iparban, a mezőgazdaságban a kereskedelmet torzító támogatások jövőre összesen maximum 9 milliárd dollárt tehetnek ki, 2018-ig pedig fokozatosan 4,4 milliárdra csökkennek.

A jelölt országnak minden tagállammal kétoldalú megállapodást kell kötnie, mielőtt WTO-szinten is megszületik a végleges döntés. Magyarország ezt még 2004 májusa előtt megtette. Moszkva gáláns volt, főként mezőgazdasági téren – állítják szakértők. Hazánk uniós belépését követően pedig a kapott engedmények bekerültek a közös kalapba (ahogy a más tagországok által kialkudottak is). 2004 után már Brüsszel képviselte a magyar érdekeket is az orosz WTO-csatlakozási tár-gyalásokon.

Raskó György agrárvállalkozó, a Magyar Külgazdasági Szövetség alelnöke a legfontosabb következménynek azt tartja, hogy kiszámíthatóvá válik az orosz piac, hiszen szigorú szabályokat kell betartaniuk a csatlakozás után, például a bizton-sági intézkedések meghozatalakor. Ez kedvező változás lesz az elmúlt évek gyakorlatához képest, amikor a többi között mondvacsinált, gyakran nem is érthető állat- és növény-egészségügyi indokokkal tiltották be vagy lehetetlenítették el egy-egy termék bevitelét az országba – sorolja saját orosz vonatkozású tapasztalatait. Számos termék esetében volt erre példa, egyebek között a bor- és a húsipar szenvedte ezt meg. Nemegyszer előfordult, hogy az egyik év komoly kivitelét követően az exportőr ráfejlesztett a
piacra, de orosz hatósági intézkedések miatt nem valósulhatott meg újabb ügylet.

Átláthatóbbá válik tehát a helyzet, s emiatt biztonságosabban lehet megjelenni akár termékkel, akár szolgáltatással, akár befektetéssel. Szakértők szerint számos területen válik ez érzékelhetővé. Moszkva kénytelen lesz beszüntetni az állami szubvenciókkal való gazdaságösztönzést, ez a magyar mezőgazdasági, élelmiszer-ipari exportőrök számára javítja a piacra jutási feltételeket. Nem emelhetik ilyen-olyan indokokkal az importvámokat – erre egyébként nem csak a válság évei alatt volt példa egyebek között a magyar export szempontjából is fontos ágazatokban, mint a személygépkocsi- vagy éppen a mezőgazdasági gépipar. Mi-
után pedig Moszkva a csatlakozással egyben átveszi a különféle állat- és növény-egészségügyi intézkedések bevezetésének nemzetközi szabályrendszerét, ezen a területen is javul a gyakran komoly gazdaságdiplomáciai csatározásokat eredményező, a magyar kiszállítókat ellehetetlenítő vagy éppen hátrányos helyzetbe hozó állapot. Az olaj- és gázkereskedelemben alkalmazott kettős ár is tiltott lesz (amikor a hazai termelők a világpiaci árnál olcsóbban kapják az energiahor-dozókat). Ez az összes, úgynevezett intenzív szektorban (acél-, vegyipar, műtrágyagyártás) segíti a külföldi cégek versenyhátrányának megszűnését.

Gyógyszertár a GUM-ban. Átláthatóbbá válik a helyzet.

Ugyanakkor még nem jön el a Kánaán – derül ki Raskó szavaiból. Az oroszok által nagy tételben vásárolt tömegtermékeknél már nagyon kiütközik a versenyhátrányunk, miközben a márkás áruk piacán alig tudunk labdába rúgni, mivel az orosz vásárló számára már nem ismertek a régen közkedvelt magyar termékek. Márka- és piacépítésben pedig lemaradt Magyarország, amelynek egymást követő kormányai – beleértve a jelenlegit is – keveset tettek az ügy érdekében.

Magyarokat is érintő fontosabb orosz vállalások
• Általános, piacra jutási rész
• Nem hoz mennyiségi korlátozást eredményező intézkedéseket (kvóta, engedély, előzetes követelmény)
• Nem ír elő előzetes importengedély-kötelezettséget az alkoholos italok, gyógyszerek bevitelénél
• 2012-től megreformálja a vámrendszert a cukoriparban (liberalizálja)
• Nem ír elő importengedély-feltételt a titkosítási technológiai termékek beviteléhez, s nem hoz újabb korlátozásokat
• Megszünteti az országspecifikus vámeljárások gyakorlatát
• Az alkoholos italok, a fa- és húsáruk importjának bejelentése és/vagy országba léptetése kijelölt pontokon történik, s minden WTO-komfort módon zajlik
• A tranzitot (benne az energiával) érintő minden törvényt, szabályt és egyéb intézkedést GATT-, illetve WTO-komforttá teszik, s a díjakat közlik
• Állami szubvenciók
• Az iparban minden vonatkozó programot eltörölnek vagy módosítanak olyan módon, hogy ne tegye a hazai használatát kedvezőbbé az importtal szemben
• A mezőgazdaságban 2012-ben legfeljebb 9 milliárd dollár értékben nyújthatnak ilyen szubvenciót, majd fokozatosan csökkentik az összeget, s 2018-ra már csak 4,4 milliárdos keret marad
• Eltörlik az áfamentességet egyes hazai agrártermékekre
• A mezőgazdasági exporttámogatás nullára csökken
• Állat- és növény-egészségügyi korlátozás csakis WTO-konform módon történik
Forrás: WTO-csatlakozási dokumentumok



Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.