brusszel


Tunéziában már zajlik az elszámoltatás

Figyelő Online - Figyelő
2011.05.07  19:56   
mail
nyomtatás
Egy tuniszi bíróság kimondta szombaton az első ítéletet a bukott elnök, Ben Ali egyik hozzátartozójának ügyében: kétévi börtönnel és 2 ezer dínár (mintegy ezer euró) pénzbüntetéssel sújtotta Imed Trabelszit, az exállamfő nejének unokaöccsét - közölte egy bírósági forrás.
A mostani ítéletet kábítószer-fogyasztásért szabták ki, de Muhtár Jahjavi emberjogi aktivista szerint "ez az ítélet nem fogja megnyugtatni a népet, amely igazságot követel, főleg ebben a nehéz időszakban". Mint mondta, "tájékoztatni kell a tunéziaiakat a többi ügyről, amiben Imed Trabelszi benne van, és megértetni velük, hogy ez csak az első ítélet".
k_fn9_cikk_banner
Az ítélethirdetés idején újabb, több száz fős kormányellenes tüntetés zajlott a fővárosban. A rendfenntartó erők könnygázzal oszlatták szét a tiltakozókat, és figyelmeztető lövések is eldördültek.

A Tunéziában közutálattól övezett férfi ellen Franciaországban is indult már eljárás bűnszövetségben elkövetett lopás vádjával - sikertelenül. A vád szerint 2006-ban eltulajdonította a Jacques Chirac akkori és Nicolas Sarkozy jelenlegi francia államfőhöz közel álló Bruno Roger-nak, a Banque Lazard egyik vezetőjének nagy értékű jachtját. 2007-ben a franciák elfogatóparancsot adtak ki ellene, de Tunézia nem volt hajlandó kiadni.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.