brusszel


Fidesz-koktél - egy pohár morál

Figyelő Online - Figyelő
2011.05.05  11:09   
mail
nyomtatás
TÉNY: "A Fidesz frakcióelnökségének legutóbbi ülésén megszületett a döntés arról, hogy kezdeményezik a végkielégítéseket 98 százalékos adóval sújtó törvény módosítását, hogy az a parlamenti képviselőkre, valamint a távozó megyei közgyűlési elnökökre is vonatkozzon." (Népszabadság, 2011.05.05.)
k_fn9_cikk_bannerVÉLEMÉNY: Igazságosabb lett volna-e a 98 százalékos különadó attól, hogy hatályát kiterjesztették volna? Persze. Ha elfogadnánk az Országgyűlési Hivatal álláspontját, még azt hihetnénk, hogy a képviselők nem kaphatnak táppénzt, nyugdíjat. Pedig igen. Igazságos-e a törvény, amit az Alkotmánybíróság már kétszer is megsemmisített? Erre nem ilyen egyértelmű a válasz, az optimista megközelítés pedig vélhetően hamis igazságot szülne. Ezt a kormányfőtől tudhatjuk.
 
bal_fn8_cikk_kapcsA szemöldöküket felvonó fideszeseket arra emlékeztetném, hogy Orbán Viktor húsvéti üzenetében az "újjászületés dokumentumának nevezte az új alaptörvényt". Az ellentábort arra, hogy ezt József Attila szobra mellé telepedve tette. (Igaz, háttal.) A miniszterelnök maga mondta: a pesszimistáknak általában mindig igazuk van, de nincs benne örömük. A hétköznapok igazolják pesszimizmusukat, mert küzdeni kell "időnként már a létfenntartásért is".
A költő vélhetően megsimogatta volna a kormányfői főt és ezt mondta volna:
"...Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,..."
(József Attila: Thomas Mann üdvözlése)

A kormányfő és Thomas Mann igazsága 

"A politika tehát akkor találhat vissza a mindennapi élethez és az emberekhez, ha a mindannyiunkat összekapcsoló értékeket: a munkát, az otthont, a családot, az egészséget és a rendet helyezzük a középpontjába." (Orbán Viktor: Nemzeti ügyek politikája)

A Fidesz a 98 százalékos különadóval a közvéleményt jogosan irritáló pofátlan végkielégítéseket célozta meg, de másokat is eltalált. Ők valóban pesszimisták lehetnek, hiszen sokan közülük úgy lettek elbocsátottak, hogy azóta is a létfenntartásukért küzdenek. Kisemberek. Lehetnek Fidesz-szavazók, akik hittek abban, amit Orbán Viktor nemzeti ügyként ígért. Azt azonban vélhetően álmukban sem gondolták, hogy a rend otthonukat, családjukat sodorja veszélybe. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy a törvény a  törvénytisztelő, becsületes embereket (is) büntette volna, sokan nem tudnák kifizetni a végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadót. Mi marad nekik? Pereskedés, nemzetközi panaszfórum és az irodalom. (Thomas Mann és József Attila. Ők Réthelyi miniszter szerint annak ellenére érettségi tételek lesznek, hogy a német író homoszexuális, a magyar költő pedig kommunista párttag volt.)

Olvasgatni lehet már az új Alkotmányt is, mint az újjászületés dokumentumát, de most éppen a német Nobel-díjast ajánlom. Thomas Mann óta ugyanis nem meglepő, ha a "jog a jogtalanságot, az igaz a nem-igazat is magába foglalja. Valaki úgy is megkaphatja igazát, hogy nincsen igaza, de senkinek sem szabad lógó orral elvonulnia, akinek nem lett igaza, mert a törvény egyforma szép és méltósággal teljes, a maga szent láthatatlanságában, akár igazat ad az embernek, akár nem".

A visszamenőleges pofátlanság veszélye
 
A visszamenőleges adókivetés lehetősége után a bírálók szerint értelmét vesztette a jog fogalma. Logikájuk mentén haladva, hiába 16 százalékos jelenleg az egykulcsos adó, ha évek múlva ezt egy másik kétharmados erő „pofátlannak” minősíti és 2011. január elsejétől visszamenőleg 36 százalékot vet ki. Mások mellett a kormányfő szavainak súlyát cipelő fiatalemberre is, aki jelenleg sem veri fejét a bérplafonba, így többet keres, mint a  főnöke. Jogosan, mert kiskapuk azért persze mindig vannak. 

Alma, körte, tiszta víz  
Lázár János most az fn.hu-nak azt mondja, májusban javaslatot tesz a képviselők kereseti viszonyának rendezésére, mert a költségtérítési botrányok mindenkinek ártanak. Ma egy parlamenti képviselő fizetése bruttó 234 ezer forint, miközben bő félmillióból él. A különbözetet pótlékokkal, költségtérítéssel szerzi meg - emlékeztet a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint ezzel magukat kényszerítik hazugságra. Mindenkinek az érdeke, hogy a rendszer átlátható legyen, de csak közösen lehet elfogadtatni a társadalommal, hogy a többpárti demokrácia sokba kerül - mondja a politikus, aki kíváncsi, hány parlamenti szövetségest, hány demagóg ellenzőt talál ebben a kérdésben.
"Tiszta vizet kell önteni a pohárba. Most nekünk megvan az a felhatalmazásunk, amivel ezt megtehetjük" - mondta Szijjártó Péter a Duna TV Közbeszéd című műsorában a képviselői költségtérítésekről. Amikor a műsorvezető felvetette, hogy ebben az ügyben nemcsak a jognak, hanem talán az emberi morálnak, belső önmérsékletnek is lehetne szerepe, a kormányfő szóvivője ezt a kitérő választ adta: "Hát nézze, a törvény rendelkezik a képviselő fizetéséről. Én azt gondolom, hogy a képviselőtársaimnak az a kötelessége, hogy a törvények szerint járjanak el." 

A kormányfő szóvivője egyébként csak vagyonnyilatkozata leadásakor „észlelte”, hogy ő maga hónapok óta 2,2 millió forintot keres. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a kérdésre, miért „pofátlan” a kétmillió forintot meghaladó végkielégítés, ha az ő jövedelme nem az, azt felelte: nem érdemes összehasonlítani az almát a körtével. 
„Két munkahelyem van, érzékeltük a problémát és indítványt nyújtottunk be. Ne keverjünk két különböző dolgot össze”. A kormányfő szóvivője visszafizetni nem kívánja a nem a törvényekkel összhangban felvett fizetését, mint fogalmazott, ezt nem tartja szükségesnek.

Szerény javaslat

Szerencsére „A törvény” már erre is felkészített minket, hiszen tudjuk, mindig lesznek olyanok, akik a törvényt semmibe veszik és az erősebb jogára esküsznek. Zárásként politikusoknak és kifejezetten szóvivőknek ajánlom ezt a részt:  
"- Mit nyögöd a szavakat? És miféle szavak azok, amiket kinyögsz? Valaki téged talán felügyelővé vagy bíróvá tett fölöttünk? Nem tudjuk, kicsoda." (Thomas Mann: A törvény, fordította: Vajda Endre)

A magyar politikusoknak tehát két lehetőségük van, éspedig pártállástól függetlenül. Vagy önként orvosolják - a szavazók szemszögéből önértékelési zavarból fakadónak tűnő -   arcátlanságukat vagy megbuknak. A Gyurcsány Ferenc kontra Orbán Viktor "mongyonle!" típusú fundamentumokra sokáig már nem lehet építeni pártot, politikát. Ezzel utoljára tavaly nyerhetett látványosan a Fidesz, a legújabb közvélemény-kutatások alapján az emberek már kezdenek matekozni, mennyibe is került eddig nekik ez a vircsaft. Az MSZP-től való megszabadulás össznépi (kétharmados) eufóriája a jelek szerint csak átmenetileg teszi amnéziássá a szavazókat. Ők azonban csak sokára mondhatnak véleményt, ellentétben az  alkotmánybírákkal, akiknek illene mielőbb dönteniük. Az idő ugyanis nagy úr, közeledik az adóbevallás határideje.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.