brusszel


Újra szállítják a devecseri törmeléket

Figyelő Online - Figyelő
2011.04.17  14:51   
mail
nyomtatás
Újraindult a devecseri házak bontási törmelékének beszállítása az ajkai timföldgyár VII-es tározójába; a mezőgazdasági területekről összegyűjtött vörösiszap szállítása - a gépkarbantartások befejezése után - hétfőn folytatódik a tavaly októberi katasztrófával érintett településeken - közölte az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka vasárnap az MTI-vel.
Muhoray Árpád elmondta, az eső miatt csütörtök reggel leállították a szennyező anyag beszállítását, de szombaton már több mint ötezer köbméter vörösiszapos földet juttattak vissza a timföldgyár területén kijelölt lerakóba.

A parancsnok közlése szerint a teherautók vasárnaptól újra hordják a bontási törmeléket, és a gépkarbantartást követően hétfőn az elöntött mezőgazdasági területekről is újraindul a szállítás. Hozzátette: a lakóparkok építése Kolontáron és Devecserben is az ütemterv szerint halad, az alapja a Somlóvásárhelyen épülő házaknak már kész. A jelenlegi állapot szerint - a Belügyminisztérium által megbízott jogászcsoport még egyeztet a károsultakkal - a három településen összesen 109 új ház épül.

Muhoray Árpád szólt arról is, hogy az új tulajdonosoknak szervezett szombati látogatói napon több mint kétszáz család nézte meg épülő házát. Közölte, hogy az iszapömlés miatt bontásra kijelölt 262 devecseri ingatlan 40 százalékát, 104 házat már elbontottak, az épülő emlékpark helyén a bontási ütemterv szerint május 20-ig kell végeznie a kivitelezőnek.
k_fn9_cikk_banner
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti X-es iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A kormány ez év június 30-ig meghosszabbította a Veszprém megyére korábban kihirdetett veszélyhelyzetet, ezt a dátumot adta meg a helyreállítás-újjáépítés határidejének.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.