brusszel


Dollármilliárdok a Computexen

Az informatikai világ Tajvanba költözött
Figyelő Online - Figyelő
2012.06.26  14:01   
mail
nyomtatás
Közel 130 ezren vettek részt, és mintegy 6400 milliárd forint értékű üzlet köttetett Ázsia legnagyobb informatikai kiállításán, a jövő fő IT-trendjeit felvonultató Computexen.
A világ második, Ázsia legnagyobb számítástechnikai vására a tajvani Computex, amelyet szokás szerint június elején tartanak a szigetország fővárosában. Egy jó tanács a Tajvanba készülőknek: hacsak nem iparági guruk, ne június elején utazzanak a szigetországba. A 30 fok feletti hőség a 80 százalékos páratartalommal, valamint az ezt kísérő monszunesőkkel nem épp európai embernek való. Az idei Computex látogatóit azonban láthatóan nem zavarták ezek a körülmények, hiszen a kiállítás pavilonjai légkondicionáltak, a két fő helyszín között pedig a szintén légkondicionált és ingyenes buszokkal, valamint a helyi metróval is közlekedhetnek a világvárosban. Bár a látképet uraló, Taipei 101 nevű, 449 méteres felhőkarcoló ma már „csupán” a világ második legmagasabb épülete (a 829 méteres dubaji Kalifa-torony 2009 őszén megelőzte), azért Tajpej továbbra is Ázsia egyik legfontosabb városa maradt.
TÁBLAGÉP, KINEK KELL?
Gazdasági szempontból ráadásul Tajvannak igen fontos ez a kiállítás; ezt jól mutatja, hogy a Computexet rendező Tajvani Kereskedelmi Külképviselet, a Taitra által közzétett adatok szerint az idei rendezvényt megtekintő 130 ezer látogató által kötött megállapodásokból várhatóan körülbelül 28 milliárd dollárnyi (mintegy 6400 milliárd forintnyi) üzlet születik. Ez pedig érezhető növekedés a múlt évihez képest, amikor körülbelül 120 ezer látogatóval és 25 milliárd dollár értékű üzlettel számoltak a szervezők.<#zaras_figyelo#>

Az idei látogatók több mint 28 százaléka külföldről érkezett, elsősorban Japánból, az Egyesült Államokból és Kínából, jól mutatva, hogy a világ mely részén találhatók a számítástechnikai piac legfontosabb központjai. Különösen nagy fejlődés mutatkozott a japán és kínai üzletemberek számában. Az előbbiek elsősorban a tajvani cégek gyártókapacitása iránt érdeklődtek, hiszen Japánban a tavalyi természeti katasztrófák nagyon komolyan érintették a helyi elektronikai gyártókat.

A kiállítás forgatagában járva nem volt nehéz dolgunk kitalálni, hogy mely termékek azok, amelyek a részt vevő cégek elképzelései szerint a legnagyobb érdeklődésre számíthatnak. Ezek sorrendben: a táblagép-notebook hibridek, a Windows 8-ra épülő tabletek, az ultrabookok és kisebb mértékben a Thunderbolt nevű, nagyon gyors adatátvitelre képes csatlakozót használó külső perifériák. Mindezt persze nagymértékben befolyásolja a két, iparágat uraló óriáscég, az Intel és a Mic-rosoft is, amelyek dollármilliárdokat ölnek abba, hogy ezen kategóriákat népszerűbbé tegyék. Érthető, hiszen a korábbi táblagépes lelkesedés lecsengőben van, és az Apple-t kivéve senkinek sem sikerült igazán nagy sikert elérnie azon a pia-con. Márpedig az iPad sem a Microsoftnak, sem az Intelnek nem hoz pénzt. Most azonban úgy tűnik, a mobil számítástechnikai eszközök folyamatos térhódításával a pontosan egy éve, a tavalyi Computexen útjára indított ultrabook kategória, illetve az ultrabookok és a táblagépek házasságából származó hibrid megoldások lehetnek a következő év sztárjai, amelyeknek kötelező eleme lesz a Windows 8 és az érintőképernyő. Erre az eshetőségre készül például a tajvani Asus is, amely már tavaly szép sikert ért el az Eee Pad Transformer sorozattal.

ÉRINTÉSEK A KONYHÁBAN
z most tovább bővült: a legfuturisztikusabb, egyben a kiállítás legszórakoztatóbb pillanataival is szolgált a Taichi nevű dupla képernyős gép. Bár egyelőre prototípusról van szó, amelyen a Windows 8 nem végleges, Release Preview változata futott. Az első ránézésre egy nagy teljesítményű ultrabookra hasonlító eszköz különlegessége, hogy fedelének mindkét oldalára egy-egy Full HD felbontású képernyő került, tehát kinyitva noteszgépként, becsukva pedig táblagépként működik. A koncepció ötletes, de ahogy azt a cég karizmatikus és lelkes előadóként is bemutatkozó ügyvezető igazgatója, Jonney Shih is tapasztalta, nem mindig azt csinálja, amit elvárnak tőle. A Taichi mellett kipróbálhattuk a szintén x86-os Intel pro-cesszorra és Windows 8 operációs rendszerre épülő Transformer Bookot is. Ennél a monitort lehet lecsatolni, ha egy billentyűzet nélküli táblagépre van szükségünk. A harmadik generációs Intel Core i7 CPU-ra és modelltől függően 11,6, 13,3 vagy 14 colos Full HD kijelzőre épülő gépek nagyon elegánsak és vékonyak, ráadásul – helyszíni tapasztalatunk szerint – gyorsak is.

Az idei Computex fontosabb trendjei
• Hibrid, azaz tábla- és noteszgépként is használható, erős mobilgépek
• Érintőképernyők mindenütt (noteszgépeken, hibrid gépeken is)
• Az ultrabookok (drága, szupervékony, de nagyon erős noteszgépek) csúcsmodelljei egyre vékonyabbak, mind szebbek, mára a legtöbb nagy gyártónál elérhetők, sőt ezek is érintőkijelzővel vagy táblagéppé alakítható formában (például két képernyővel) jelenhetnek majd meg
• Érintésvezérlésre tervezett, erre kihegyezett Windows 8 a legtöbb gépen
• Az USB 3.0-nál is gyorsabb, képátvitelre is alkalmas Thunderbolt csatlakozó megjelenése az Intel-világban (eddig csak az Apple használta)
• Széles körben terjed az okostelefonok és táblagépek egyszerű, kábel nélküli összekötése a nappalikba szánt óriástévékkel (DLNA, wifi vagy egyedi, gyártói megoldások)

A notebookkal házasított táblagépek mellett más öszvéreket is láthattunk az Asusnál. Ezek közül több szempontból is kiemelkedett a Transformer AiO, amely egy lecsatolható kijelzővel ellátott egybegép. Ennek monitora önálló működésre is képes, és mint egy 18,4”-os, gigantikus táblagépet vihetjük magunkkal a lakásban vagy akár az utcán bárhová. Hátsó feléből egy külön támasztóláb hajtható ki, tehát például a konyhaasztalra lerakva receptkönyvként is használhatjuk.

A másik tajvani óriáscégnél, az Acernél bemutatott új Aspire S7 ultrabookok is ilyen kijelzőt kaptak. Az S7 két méretben érkezik majd, 11,6-os és 13,3-as kijelzővel, a nagyobbik esetében pedig a felső borítás üvegből készül a karcállóság miatt.

VILLÁMGYORS ÁTVITEL
Ez az érintős irányítás iránti elköteleződés egyébként nem véletlenül pattant ki a gyártók fejéből: a Microsoft az érintőképernyőkre kihegyezett Windows 8-cal és az Intel is nagyon erősen erre tereli őket. Az utóbbi cég által tartott előadáson a vállalat alelnöke, Tom Kilroy számolt be arról, hogy több milliárd dollár értékben kötött megállapodást tajvani cégekkel az ultrabook kategóriának megfelelő méretű érintőpanelek gyártásáról. Az Intel szerint a következő években akár ötszörösé-re (!) is növekedhet az ilyen alkatrészek iránti kereslet.

A másik, Intelhez köthető újdonság a Thunderbolt nevű csatlakozó, amely egy ideje már elérhető az Apple gépein is, azonban hamarosan a PC-s világban is elterjedhet. Ez egyfelől a felső kategóriás PC-s alaplapoknak lesz köszönhető, hiszen a kiállításon több nagy gyártó – Asus, MSI, Gigabyte – is mutatott be ilyen modelleket. Ám a villámgyors csatoló az ultrabookokban is megjelenik, amelyek vékonysága csak kevés portnak enged helyet.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200