brusszel


Kifulladt az influenza

Figyelő Online - Figyelő
2011.04.06  19:01   
mail
nyomtatás
A múlt hét végéig 82 ember halt meg influenza okozta megbetegedés következtében ebben az influenzaszezonban Magyarországon, ilyen jellegű megbetegedések már csak szórványosan fordulnak elő - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
Influenzaszerű tünetekkel az év 13. hetében az előző hetinél 28 százalékkal kevesebben, a becslések szerint körülbelül 6300-an mentek orvoshoz. Az ország szinte minden területén csökkent vagy változatlan maradt az orvoshoz forduló betegek száma, csak Hajdú-Bihar megyében jelentkeztek többen a rendelőkben felső légúti panaszokkal, a legtöbb esetet pedig arányosan Pest megyében regisztrálták.k_fn9_cikk_banner
bal_fn8_cikk_kapcsAz Országos Epidemiológiai Központhoz is már harmadával kevesebb influenzagyanús betegtől származó minta érkezett. Ezekben a laboratóriumi vizsgálatok döntő többségben az influenza B vírusának jelenlétét mutatták ki. Az ÁNTSZ közleménye szerint a múlt héten a megbetegedések felét a B vírus okozta. A 82 halálos áldozat közül 78 betegnél a H1N1 vírus, 4 betegnél a B vírus jelenlétét igazolták a virológiai vizsgálatok. Az elhunytak 89 százaléka a fokozottan veszélyeztetettek csoportjába tartozott.

A múlt héten az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók között a 15-34 évesek voltak a legtöbben. A kórházban ápoltak száma is csaknem a kétharmadával csökkent, közülük hét új beteg intenzív ápolásra szorult, gépi lélegeztetésre hat új páciensnek volt szüksége - írta a tisztiorvosi szolgálat.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.