brusszel


Nyugadtan utazhatunk Tunéziába

Figyelő Online - Figyelő
2011.03.24  14:08   
mail
nyomtatás
A magyar turisták nyugodtan utazhatnak Tunéziába, a helyzet biztonságos - véli a tunéziai magyar nagykövet, aki szerint az országban lassan, de biztosan halad előre a demokratikus átmenet.
Zin el-Abidin ben Ali volt köztársasági elnök január 14-i bukása óta Tunéziában lassan, de biztosan halad előre a demokratikus átmenet - hangsúlyozta telefonon nyilatkozva Kecskés Tibor, Magyarország tunéziai nagykövete.

A magyar nagykövet szerint a helyzet összességében véve nyugodt és stabil Tunéziában. Az újsütetű szabadság egyik velejárója - akárcsak húsz évvel ezelőtt a közép- és kelet-európai országokban -, hogy rengeteg új párt jegyeztette be magát, s ezek meglehetősen gyakran rendeznek kisebb felvonulásokat és tüntetéseket, hogy megismertessék magukat a közvéleménnyel.

A magyar turisták nyugodtan utazhatnak Tunéziába, a helyzet biztonságos, s a diplomata azt ajánlja, hogy az utazni vágyók kísérjék figyelemmel a külügyminisztérium honlapját. A nagykövet elsősorban Tuniszra és a turisták által látogatott tengerparti övezetre, illetve nagyvárosokra érti azt, hogy "biztonságos a helyzet".

A belső régiókban, ahonnan a forradalom elindult, egyelőre még nem ennyire megnyugtató a helyzet a hírek szerint, de a diplomata megjegyezte, hogy január 14-e óta egyetlen olyan esetről sincsen tudomásuk, hogy külföldit - külföldi volta miatt - bántódás ért volna Tunéziában. Ezeken a területeken nagyobbak a szociális feszültségek, gyakran vannak sztrájkok. Érdemes elkerülni ezeket a régiókat, amelyek amúgy sem turistacélpontok - mondta Kecskés Tibor. k_fn9_cikk_banner

Kecskés szerint a legnagyobb nehézségek pillanatnyilag a gazdasági téren adódnak. A diplomata szerint egyelőre nem lehet beszélni a külföldi befektetők tömeges kivonulásáról. Ugyanakkor valószínű hogy az idei idegenforgalmi év - a turizmus rendkívül fontos a tunéziai nemzetgazdaság szempontjából - gyengébb lesz a korábbiaknál, s nem mindegy, hogy mekkora lesz a visszaesés mértéke.

bal_fn8_cikk_kapcsA civil szféra meglehetősen aktívan vett részt a forradalomban, s egyes civil szervezetek, amelyek a korábbi rendszer legkomolyabb ellenzékét jelentették, igyekszenek kivenni részüket a demokratikus átmenetből is: szakmai konferenciákat szerveznek, részt vesznek a kormány által szervezett társadalmi konzultációkban, és igyekeznek abban az irányban előrevinni a dolgokat, hogy Tunézia valóban demokráciává váljon.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.