brusszel


"Lázár őszinte volt"

Figyelő Online - Figyelő
2011.03.20  14:27   
mail
nyomtatás
Lázár János keresetlen őszinteséggel vallotta meg, hogy mit gondol a Fidesz a magyar társadalomról - mondta Schiffer András, az LMP frakcióvezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Nagyon világosan látható, hogy mi a Fidesz társadalomképe, Lázár János beszédéről lehullott a "propagandamaszlag" - fogalmazott az ellenzéki politikus a szombaton az internetre felkerült hangfelvétellel kapcsolatban. Hozzátette: ennek a politikának az a lényege, hogy vesszenek a vesztesek, a szegények, akiknek nincs esélyük a sikerességre. A Fidesz szerint a magyar közéletben azoknak van helyük, akik sikeresek és vagyont gyűjtöttek - mondta.

bal_fn8_cikk_kapcsAz LMP éppen azért jött létre, hogy megszabadítsák a közéletet és a politikát az oligarchák uralmától - emlékeztetett, hozzátéve: reméli, hogy azoknak is világos lesz, hogy a Fidesz által az elmúlt nyolc évben hangoztatott demagógiából egy szó sem igaz, akik tavaly tavasszal a Fideszre szavaztak. A Fidesz nem tanult az elmúlt nyolc év kormányzásából - közölte. Schiffer András kitért arra is, hogy kíváncsian várja, mikor fogja felvetni egy fideszes politikus a vagyoni cenzust, és melyikük fog "villantani egy kádkövet, vagy helikoptert."

Schiffer András a Fidesz-frakcióvezető vasárnapi sajtótájékoztatójával kapcsolatban úgy fogalmazott: értékelni kell, hogy Lázár János siet bocsánatot kérni egy ilyen botrányos szöveg után. Azt az apróságot azonban elfelejti, hogy az embereknek azért fogyott el a bizalma, mert az elmúlt húsz évben azt látták: akik hatalomhoz jutottak, később autójukkal, cégükkel kérkedtek, miközben több százezren attól félnek, hogy mikor viszik el a házukat a fejük felől.
k_fn9_cikk_banner
Lázár János vasárnap délelőtt sajtótájékoztatón kért elnézést a városi közgyűlésben 2008-ban elhangzott - mint mondta - félreérthető mondatai miatt, amelyekről szombaton került fel az internetre egy hangfelvétel. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a nyilvánosságra került, manipulált szövegrészletben nem az emberekről, nem a szegény emberekről, a hátrányos helyzetben lévőkről beszélt, hanem a "megélhetési politikusokról" volt szó, mégpedig akkor, amikor egy 2008. nyári nyilvános ülésen Hódmezővásárhely képviselő-testülete a képviselői vagyonnyilatkozatokról és a települési képviselők vagyoni viszonyairól folytatott le egy - írott szöveg szerint - körülbelül 15 oldalnyi vitát.

Az MSZP szerint Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének hódmezővásárhelyi közgyűlésben elmondott szavai a szövegkörnyezettől függetlenül a kormány "minden ízében szegényellenes" politikáját tükrözik vissza.

Szanyi Tibor, a szocialista párt elnökségi tagja vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy általában némi tartózkodással szokta fogadni a politikusokhoz köthető, hasonlóan nyilvánosságra hozott felvételeket, mivel - mint mondta - maga is nemegyszer esett a sajtó munkatársai által manipulált anyagok áldozatául.

Az ellenzéki politikus ettől függetlenül igazi problémának látja, hogy Lázár János szavai egyértelműen visszatükröződnek például a kormány szegényellenes adórendszerében, vagy a támogatásokat elvonó és ezzel szerinte milliók megélhetését veszélyeztető Széll Kálmán Tervben.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.