brusszel


Vérszag a húsiparban

Lassan indul a feldolgozómentő akció
Figyelő Online - Figyelő
2012.06.19  14:33   
mail
nyomtatás
Keresgéli a kormány a kiemelt élelmiszer-ipari társaságok megmentésének szabályos eszközeit. Ha még sokáig nem találja, félő, hogy egyesek számára már késői lesz a segítség.
Egy hónapja választ sem kap, a Magyar Közlönyben sem jelent meg, hogy a kormány döntött a társaság kiemelt státusáról. Ruck János, a Gyulai Húskombinát Zrt. vezérigazgatója e szavakkal kommentálta, miért nem tud jó hírekkel szolgálni a súlyos pénzügyi helyzetbe került, 420 főt foglalkoztató patinás társaság kormányzati mentőakciójáról. Pedig közben özönlenek a megrendelések az évi mintegy 12 ezer tonna terméket előállító feldolgozóhoz, amelyeket azonban központi segít-ség nélkül már csak tűzoltásszerű válságmenedzseléssel tud legyártani. A húskombinátnál bíznak ugyan a tavasszal megígért mentőprogram mielőbbi elindításában, de már fogytán az erő, nő a bizonytalanság, hogy valóban megérkezik-e a segítség.

A Kométa kaposvári üzemében. A feketegazdaság vissza-szorításában bíznak. Fotó: MTI

UNIÓKONFORM ESZKÖZÖK
Budai Gyula, a vidékfejlesztési tárca államtitkára még április közepén nyilatkozta, hogy kiemelt vállalattá válik a Gyulai Húskombinát, és a megmentésére készítendő tervet a kormány elé viszik. A tervezetet a múlt heti kormányülésre be is vitte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, de az eredmény még nem ismert.
<#zaras_figyelo#>

Az ülés előtt a miniszter úgy nyilatkozott a Figyelőnek, hogy rendkívül nehéz helyzetbe került jó néhány élelmiszer-ipari cég, és elkerülhetetlen valamilyen segítség. Olyan eszközökre van szükség, amelyek nem esnek uniós tilalom alá, például új exportpiacok feltárása. Hogy konkrét pénzügyi segítségre számíthatnak-e a bajba jutott feldolgozók, arra Fazekas Sándor nem adott egyértelmű választ.

A kormány helyzete valóban nem egyszerű, mert az uniós piaci szabályok nem teszik lehetővé egyes cégek rendkívüli, közvetlen pénzügyi megsegítését. Így felértékelődik az aktív gazdaságdiplomácia, amely megnyíló új piacokkal, exportlehe-tőségekkel próbál javítani a pénzzavarban lévő feldolgozók helyzetén a mintegy 300 milliárd forint termelési értékű hússzektorban. Kérdés, ez elég lesz-e például a húskombinát számára. A közvetlen segítséggel azonban már csak azért is ér-demes csínján bánni, mert esetleg olyan üzemek fennmaradásához járul hozzá a kormány, amelyek problémáit alapvetően az elavult, nem kellően hatékony technológia okozza (Drága húsnak – Figyelő, 2012/18. szám).

A Gyulai Húskombinát számára fenyegető precedens lehet a cseh–szlovák Penta csoport debreceni húsüzemének esete. A Debreceni Húsipari Kft. feldolgozóját egy éve zárták be a gazdaságtalan működés miatt. Kósa Lajos polgármester akkor megígérte, a városvezetés megpróbálja megmenteni és újraindítani a több száz család megélhetését jelentő üzemet, de ez eddig nem sikerült.

A Vágóhíd utcai üzem újraindítása pillanatnyilag nem reális – erősítette meg lapunk számára Papp László, Debrecen gazdaságfejlesztésért felelős alpolgármestere. Az üzem tulajdonos által megjelölt vételárára a forrást nem tudták ugyanis előteremteni. Felvetődött, hogy a volt beszállítók mint tulajdonosok bevonásával zöldmezős beruházással új üzemet építsenek, de ez az elképzelés még gyerekcipőben jár. A húspiac drámai helyzetében csak pályázati forrással lehetne megva-lósítani a mintegy 30-40 milliárd forintos feldolgozót.

NEGATÍV MÉRLEGEK
A továbbra is toronymagas, kilogrammonként 400 forintot közelítő alapanyag-, azaz élősertés-árakat, a drámaian rossz belső keresletet és a tavalyi mérlegadatokat látva pedig napról napra rosszabbodhat a nehéz pénzügyi helyzetbe kerülő húsipari társaságok sora. A piacvezető Pick Szeged Zrt. csaknem 2,8 milliárd forintos veszteséggel zárta 2011-et, a pápai feldolgozónál is mintegy 590 millió volt a mínusz, a Gyulai Húskombinátnál pedig mintegy 680 millió. Az olasz családi tulajdonban lévő kaposvári Kométa ’99 Zrt. is mintegy 19 milliárd forintos forgalma mellett 1,1 milliárdos veszteséget könyvelt el tavaly.

„Sajnos jelenleg sok, törvényeket betartó cégnek kell veszteséget finanszíroznia az iparágban” – mondja Bódi Krisztina, a Kométa ’99 Zrt. marketingigazgatója a társaság helyzetét firtató kérdésre. Szerinte amúgy a társasággal semmi probléma nincs. A mérleg szerinti eredményük valóban –1 milliárd körüli, ám a kamatok és amortizáció előtti eredmény pozitív, 391 millió forint. Tavaly az értékesítésük kiegyensúlyozott volt, de az alapanyagok megközelítőleg 25 százalékos drágulását eladási áraikban nem tudták érvényesíteni. A vállalat 2011-ben egy 2 milliárd forintos beruházásának ért a végére, csaknem 600 fővel dolgozik folyamatosan. A húsipar szerinte is izgalmas, érdekes téma, mert a 30-40 százalékos feketekeres-kedelemmel és az áfacsalókkal egyik törvényeket betartó cégnek sem könnyű versenyeznie.

Élelmiszer-dominó
Az élelmiszer-ipari tevékenységgel foglalkozó cégek körében több mint 30 százalékkal nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma az első negyedévben 2011 azonos időszakához képest – derül ki a Coface Hungary hitelbiztosító elemzéséből. A jövő szempontjából kedvezően értékelhető, hogy a kereslet kiszámíthatóan megmarad a termékeik iránt, s hogy több cég komoly fejlesztésekkel menekült előre; ugyanakkor számos probléma hátráltatja a piaci szereplők helyzetének javulá-sát. „Jelentős forgóeszközhiány, magas alapanyagárak, gyakori késedelmes fizetés, széles körben elterjedt szállítói hitelezés, komoly szezonalitás” – sorolja Kárpáti Gábor, a Coface Hungary ügyvezető igazgatója azokat a problémákat, ame-lyekkel az élelmiszer-ipari cégeknek nap mint nap meg kell küzdeniük. Egyre több nem is képes kezelni ezeket. Az élelmiszer-ipari tevékenységet végzők körében a közel 30 százalékkal nőtt fizetésképtelenségi mutató rosszabb, mint az 5 szá-zalékponttal alacsonyabb országos átlag.

Hasonlóan vélekedett utóbbiról korábban Éder Tamás, a Pick Szegedet is magában foglaló Bonafarm csoport igazgatója, a Hússzövetség elnöke is. Egyébként a Pick Szeged mérlegét is a drága alapanyag és a belpiaci pangás tette vesztesé-gessé, de már javában tart a racionalizálás. A kitörési lehetőséget az export növelésében látják a cégnél.

FELVÁSÁRLÁSI TÁRGYALÁSOK
Az ágazat tavalyi gyászos eredményéhez a feketegazdaság is hozzájárulhatott. A Gyulai Húskombinát egyik vezetőjének asztalára például felháborodottan tette le egy üzletember barátja a cég jelzését viselő, csapnivaló minőségű kolbászt. A bevizsgálás után kiderült, hogy hamisítványt vett. Pedig nem zugárusnál, hanem az egyik nagy élelmiszerlánc üzletében vásárolta.

A rossz eredmények gyorsítják a koncentrációt, a külföldi befektetők kivonulását, a nem kellően eredményes feldolgozók eladását. A brit tulajdonban lévő Sága Foods Zrt. értékesítéséről már egy éve szólnak a hírek. Információnk szerint a cso-port fő tulajdonosa, Bernard Matthews halála után Raskó György nagyvállalkozó-befektető is tárgyalt az örökösökkel a feldolgozó megvásárlásáról, de mire a banktól megkapta a szükséges nagyságú hitelkeretet, a tulajdonosok annyit emeltek a vételáron, hogy kútba esett az üzlet.

Nemrég a Világgazdaság arról számolt be, hogy a Bonafarm Zrt. tulajdonába kerülhet a Sága Foods, erről tárgyalnak a Csányi Sándor tulajdonában lévő élelmiszer-ipari csoport és a sárvári társaság tulajdonosai. Úgy tudjuk, befektetők vizsgál-ják a szintén nehéz időszakot átélő kapuvári húsüzemet is, de konkrét ajánlatot egyelőre nem kapott a céget jegyző Román Gyula.


Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200