brusszel


Befektetési arany - csak óvatosan!

Figyelő Online - Figyelő
2011.03.07  16:58   
mail
nyomtatás
Temérdek internetes portál hirdet befektetésiarany-vásárlási lehetőséget Magyarországon. Az aranyrúd hasznos eleme lehet egy megtakarítási portfóliónak, de érdemes gondosan felkészülni a vásárlásra és jól megválasztani a szolgáltatót!

Magyarország 2004-es uniós csatlakozása óta a magyar magánszemélyek is vásárolhatnak befektetési céllal úgynevezett befektetési aranyat, azaz aranyrudat, illetve aranyérmét. A vétel – ellentétben egyéb nemesfémek, illetve az aranyékszerek megvásárlásával - forgalmiadó-mentes. Aki befektetési aranyat vesz, majd ad el, csak 16 százaléknyi árfolyam-nyereségadót fizet. (A szabály pontosan úgy szól, hogy az 1 grammos súly felett érvényes csak az áfamentesség! Létezik 1 grammos aranyrúd is, aki ezt áfamentesen kínálja, valójában adót csal.)
k_fn9_cikk_banner
Az általunk megkérdezett aranykereskedelmi szakemberek kivétel nélkül arról számoltak be, hogy a befektetői érdeklődés előbb 2008-ban a tőkepiaci válság idején élénkült meg a befektetési arany iránt, majd tavaly november óta vett újabb lendületet.

Vélhetően, amikor az állam a magán-nyugdíjpénztári vagyonokra rátette a kezét, sokan elgondolkodtak egy valóban hosszú távú befektetésen. Az érdeklődők keresletére sok szolgáltató szeretne lecsapni. Kis böngészés után 50-100 olyan honlap is található Magyarországon, amely aranyvásárlásra biztat. Vannak közöttük régóta működő, az arannyal is régebben foglalkozó nagyobb társaságok, mint a Magyar Aranypiac Kft., a SolarGold Kft, vagy a Conclude Befektetési Zrt, illetve vannak kisebbek is. Sőt, olyan multilevel-marketing (MLM)-szisztémában működő társaság is akad, amelynek ügynökei jellemzően egyedi honlapok segítségével értékesítenek. Hogyan is néz ki a befektetési arany kereskedelme, mire vigyázzon az óhatatlanul laikus magánbefektető?

Gondos előkészületek

A fizikai aranyvásárlás olyan, mint a pénzváltás - mondja Schmidt Kálmán, a Magyar Aranypiac Kft. ügyvezető igazgatója. Ahogyan sok a pénzváltó, úgy sok az aranykereskedő is, mindegyiknél vannak vételi és eladási árfolyamok. Érdemes körülnézni a piacon, tájékozódni, hol mennyiért kapni aranyat.

fizikai arany

Fizikai aranyterméket sokfélét lehet vásárolni, de a befektetési arany kategória ennél szűkebb, aranyérméket és aranyrudakat jelent. A ma ismert legtisztább arany a 999,9 ezrelék tisztaságú „négykilences”. Vannak ilyen minőségű magyar, török vagy éppen arab aranyrudak is, de világszerte csak a London Good Delivery szállítók termékei ismertek. Itthon a Bizományi Áruház Vállalat aranytömbjei ismertek, amelyeket a BÁV mellett jellemzően a hazai ékszerészek, zálogházak is bevesznek, de egy magyar aranyrúd későbbi, esetleges külföldi értékesítése nehézkes.

Az érmék és rudak formájára és súlyára nincsenek kötelező szabályok, de érdemes a piacon ismert és mindenki által elfogadott termékeket vásárolni. Az aranyrudak súlyát grammban szokás megadni, vannak 1, 2, 5, 10, 20, 50, 100, 250, 500 és 1000 grammos aranyrudak. Az érméknél azonban az uncia súlyegység az elterjedt, az 1 unciás érme 31,1 gramm súlyú. Unciában a törtszámúak az elfogadott egységek, vannak 1/20, 1/10, negyed-, illetve félunciás érmék is.


Az első, amit meg kell nézni egy honlapon, hogy a kereskedő egyáltalán milyen aranyat árul. A komoly cégek csak London Good Delivery típusú arannyal foglalkoznak (a befektetési aranyról, mint termékről lásd keretes írásunkat). Szűcs Örkény, a Solar Capital Zrt. ügyvezetőjének elmondása szerint a fizikai arany piacán a londoni börze ezen Good Delivery védjegye a minőség, ezt a sztenderd rendszert a legnagyobb finomítók hozták létre, és csak nyolc európai cég felel meg a teljesen homogén minőségi elvárásoknak. Csak ennek a minőségnek van világszerte likvid piaca, az ilyen rudakat Dél-Amerikától, Ausztráliáig mindenhol elfogadják az aranykereskedők.

A nem ismert aranyat viszont bemutatásra nem fogadják el a kereskedők, hanem bevizsgálják, azaz fúrják-faragják-beolvasztják az anyagot, így csak alacsonyabb áron veszik meg a tömböket. Schmidt Kálmán szerint még a London Good Delivery minőségű arany sem garancia a jó vételre, mert ilyet is viszonylag sok portál kínál, és a honlapja alapján még nehéz megkülönböztetni a kóklert és a profi szolgáltatót. Óriási lehet a különbség aszerint ugyanis, hogy ki mennyire ért az aranyhoz, kinek van tőkéje, múltja. Addig nem szabad a vásárlásról dönteni, ameddig valaki fizikailag is fel nem keres egy céget. Ahogy húst és péksüteményt is ott veszünk, ahol van bizalmunk, az aranynál is meg kell nézni, hogy milyen az iroda, az épület. Akár a cégregiszterben is érdemes lehet cégkivonatot is lekérni.

Igaz, ilyen óvintézkedéseket devizaváltásnál sem teszünk meg, de eurót már mindenki látott, aranynál sokkal nehezebb a laikus dolga.

Spekuláns – tartós befektető

Ha már elhatároztuk, hogy aranyat veszünk, érdemes azon is elmerengeni, hogy valóban a fizikai terméket szeretnénk-e. Hiszen az arany árváltozása sokkal kisebb költségekkel is kinyerhető a „papíraranyból”, vagyis tőzsdei kontraktusokkal, befektetési alapokkal, határidős termékekkel, opciókkal, illetve tőzsdén kereskedett befektetési alapokkal (ETF-ekkel).

Korábban a Budapesti Értéktőzsdén is elérhető volt az aranykontraktus, de mára már – érdeklődés hiányában – a szekció megszűnt. A fizikai arany legfőbb vonzereje, részben persze legfőbb hátránya is, hogy fizikailag is a befektetőnél van. Akinek félelmei vannak a bankrendszerrel, esetleg a kormánnyal szemben, megnyugodhat, erre nem teheti rá a kormány a kezét, mint egy virtuális arany birtoklását jelentő számlára, ha éppen menekíteni kell a vagyonunkat, nem kell megvárni a hétfői tőzsdenyitást sem. Egy aranypiaci bölcsesség szerint, miközben a papíraranyat, vagyis az arany árát követő értékpapírokat kapzsiságból veszik a fiatal spekulánsok, a tömbaranyat félelemből veszik a konzervatív befektetők. Hudek Csaba, az Access World Gold Trend elnevezésű arany alapok alapját kezelő Access Befektetési Alapkezelő Zrt. résztulajdonosa szerint a befektetési alapok előnye lehet a kedvezőbb ár, a kisebb volatilitás, és az, hogy bármilyen kicsi összeggel hatékonyan fektethetünk aranyba.

Az alapok között vannak kifejezetten az arany árába fektető alapok, de elérhetők olyan alapok is, amelyek nemesfémgyártókba, aranybányászati eszközöket gyártó cégekbe, azaz nem a nemesfémbe, hanem az iparágba fektetnek. Az ilyen alap teljesítménye is követi az aranyárat, ugyanakkor jellemzően kevésbé hirtelen változik az eszközértéke, különösen, ha az alap több befektetési alapba fektető alapok alapja, ahol még kisebb a változékonyság, mert a különböző alapok változékonysága kiegyenlíti egymást. Az alapok előnye, hogy nincsen költsége a szállításnak, a darabolásnak és a tartásnak. Ráadásul, a befektetési arany relatíve annál drágább, minél kisebb a befektetési összeg, a befektetési alapoknál azonban a kis összegű befektetés éppen olyan jól teljesít, mint a nagy.

Hudek Csaba szerint, aki az aranyiparágra rövidebb távon játszik, illetve aki trendrugalmas aranybefektetésben gondolkodik, azaz adott esetben az aranyár esésére is szívesen spekulál, annak érdemes arany alapok alapját venni, aki hosszabb távra keres értékálló eszközt, annak lehet érdemes fizikai aranyban gondolkodni. Schmidt Kálmán is ezt erősíti meg, elmondása szerint befektetőik jellemzően nem is adnak-vesznek, a cégnél tíz vevőre jut egy eladó, a befektetők nem válnak meg a tömböktől, érméktől, hanem hosszú távra terveznek. Ugyanerről számolt be Szűcs Örkény is, aki szerint többen amolyan befektetési program szerint, rendszeresen vesznek aranyrudakat megtakarításaikból.

Csalók

Bár amióta a világ világ, hamisítják a nemesfémet, szakembereink megnyugtattak, hogy a magyar befektetési aranykereskedelemben még nem hallottak hamisításról. Ennek ellenére léteznek olyan érmék és tömbök, amelyekről, szétfűrészelve kiderül, hogy belül már kevésbé értékes fém található, mert például volfrámmagot helyeztek a belsejébe. A legegyszerűbb az aranyérméket, rudakat lemérni – minden minőségi terméknek adott, hogy milyen súlya, átmérője, vastagsága van, a legtöbb hamisítványt a szakember méréssel kiszűri.

Az ügyfelek átverése azonban jellemzően nem a hamisítás. Forrásaink kifinomultabb módszereket emlegetnek. Aki nincsen tisztában az alapvető összefüggésekkel (arany világpiaci ára, dollár-forint árfolyama, gramm és uncia viszonya), azt egy rosszhiszemű kereskedő becsaphatja, vagyis jó vételnek láttat egy kifejezetten drága vásárlást. Az MLM-csatornákban eladott aranyaknál is hallani akár 40 százalékkal eltúlzott árakról is. Itt az a trükk, hogy az arany ára valójában el van rejtve, mert kombinált befektetési termékről van szó, ahol nem transzparens, hogy mi az arany ára, mi az életbiztosítás árazása. Az ilyen láncok piramisrendszerben, szofisztikált jutalékrendszerekkel dolgoznak, ahol sajnos az ügyfelek által fizetett árból kell kigazdálkodni a magas jutalékokat is.

Marzs

A fizikai arany vétele mindenképpen költségesebb, mint a papíraranyé. A virtuális, elektronikus egyenlegeknek nincs fizikai költségük, de aki igazi aranyat vesz, annak a szállítás, az őrzés költségét is meg kell fizetnie. Jobb esetben a transzparens árban, de olykor nem transzparens, csak a vásárlásnál kiderülő pluszköltségben. Miközben egy papírarany vétele és eladása összesen is csak 1 százaléknyi költséget jelent, úgy a valós aranynál a vételtől az eladásig minimum 5 százaléknyi a költség. Ez a szám egy tisztességes szolgáltatónál, a mintegy 9,5 millió forintba kerülő és kifejezetten keresettnek számító 1 kilogrammos aranytömbre igaz. A kisebb érmék esetén ennél magasabb, akár tíz százalékos marzzsal is érdemes számolni, de nagyon eltérő lehet az árrés a különböző szolgáltatóknál.

Ha már veszünk

A konkrét befektetési tippek szerint, már kisebb vásárlásnál is érdemes időben széthúzva venni, azaz nem egy adott árfolyamon, hanem, több tételből, egy átlagos középárfolyamon, hiszen a megtérülést azzal nagyon le lehet rontani, ha valaki csak a csúcson vásárol. A fizikai arany az elmúlt időszakokban jellemzően drágult, de azért jelentős árfolyamkockázatot hordozó termék, ajánlott a megtakarított vagyonból legfeljebb csak 5-10 százalékot befektetési aranyba tenni. Végül pár szó a biztonságról: a fizikai arany őrzése óriási rizikó. A szolgáltatók mindenre nyitottak, hajlandóak a vevő lakcímére kivinni az aranyat, vagy átadják saját irodájukban, esetleg elviszik egyből egy banki trezorba. A tapasztalatok szerint azonban az ügyfelek nem viszik banki széfbe a befektetési aranyat. A banki széfek jellemzően csak 2 millió forintra vannak biztosítva, ez csak 200 gramm arany értéke.

bal_fn8_cikk_kapcsMárpedig egy egykilós tömböt nem lehet szétfűrészelni. Hogy aztán otthon valaki tart-e széfet vagy csak kilazít egy parkettadarabot és az alatta kikapirgált lyukban tartja az aranyat, erről nincsenek felmérések. Aki fizikai aranyat tart, az jellemzően amúgy is kicsit bizalmatlan a pénzügyi rendszerrel szemben, szeretné fizikailag is magánál tudni az aranyat. Igen ám, de nagy értéket ellopni, aranytömbben a legkönnyebb. Egy egykilós, közel tízmillió forintos értékű aranytömb akkora, mint egy modernebb mobiltelefon, egy öltöny zsebébe is könnyen belefér 5-6 kiló arany, vagyis 50-60 millió forint. Ugyan egy apró pendrive-ra milliárdos értékű szabadalom is ráférhet, de azért jellemzően sok tízmilliós értéket ilyen kis méretben nem nagyon lehet más termékben ellopni.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.