brusszel


Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló a legnépszerűbbek

Figyelő Online - Figyelő
2011.02.23  12:53   
mail
nyomtatás
Összességében nem változott a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakáinak száma alapján legnépszerűbb tíz település köre 2009-hez képest, az első három helyen változatlanul Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló áll - közölte a Magyar Turizmus Zrt. szerdán a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai alapján.
A belföldi utazók körében Budapestet Hajdúszoboszló és Sopron követte, Bük és Gyula pedig ismét bekerült a legnépszerűbb tíz magyarországi város közé.

A Magyarországra látogató külföldiek körében Budapest mellett 2010-ben is a gyógyfürdővel rendelkező, illetve a Balaton közeli települések voltak a legnépszerűbbek: Hévíz, Bük, Hajdúszoboszló és Balatonfüred, Debrecen pedig bekerült az első tízbe.

A KSH előzetes adatai szerint 2010-ben - a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma alapján – a legnépszerűbb magyarországi város pozícióját Budapest mind a külföldi, mind a magyar turisták körében megőrizte. Az elmúlt évekhez hasonlóan az ezüstérmet Hévíz, a bronzérmet Hajdúszoboszló szerezte meg. A negyedik és az ötödik helyen Bük és Siófok foglaltak helyet. 2010-ben a tíz legnépszerűbb település közül Bük és Sopron esetében bővült a legnagyobb arányban a vendégforgalom, így mindkét város előrelépett a rangsorban - írta az MT Zrt.

2010-ben a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma Sopronban 17,8 százalékkal emelkedett, a külföldi és a belföldi kereslet itt hasonló arányban nőtt. Bük esetében a 25,1 százalékos növekedés döntően a belföldi kereslet emelkedésének köszönhető. Budapesten és Hévízen is egyaránt bővült a külföldi és a belföldi vendégforgalom, Hajdúszoboszlón és Zalakaroson a belföldieknek, Sárváron és Debrecenben a külföldieknek köszönhető a növekedés.
k_fn9_cikk_banner
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.