brusszel


Gyógyszerfejlesztés új módszerekkel

Figyelő Online - Figyelő
2011.01.31  19:47   
mail
nyomtatás
Betegségek kezeléséhez a hatóanyagokat hagyományosan úgy kezdik keresni, hogy akár több millió molekulát tesztelnek, és kiválasztják azokat, amelyek a kívánt eredményt érik el.

E folyamat során a hatásmechanizmust nem mindig tudják teljes egészében megérteni. Másképp gondolkodnak a Lipidart Kft. alapítói, egyben az MTA Szegedi Biológiai Központjának kutatói. Török Zsolt ügyvezető elmondta, hogy cégük szakemberei főként a sejthártyák tanulmányozásával foglalkoztak, és ők a sejtfalon lezajló, általuk ismert anyagcsere-folyamatok ismeretében választottak ki olyan ígéretes molekulákat, melyek az úgynevezett neurodegeneratív betegségek (mint például az Alzheimer- vagy Parkinson-kór) kezelésében jó eredményekkel kecsegtetnek.

Feltételezésük az volt, hogy ezeket a betegségeket többek között a sejtek védelmében kulcsszerepet játszó stresszfehérjék normális színtől való eltérése okozza, és ha sikerül ezt korrigálni, akkor a szervezet önmaga képes a kór leküzdésére. Ezért olyan hatóanyagokat keresnek, amelyek e fehérjék termelését szabályozzák a sejtfal szerkezetének finom változtatásán keresztül, s már találtak is ilyen molekulákat. A szükséges szerkezeti módosítások ismeretében kevesebb kísérletet kell végezniük hatásos anyagok kiválasztásához, ezért gyorsabban jutottak kézzelfogható információkhoz.

A kutatók a kísérletek eredményességének mérésében is újszerű módszereket használnak, a lipidomikát. Az eljárás során a zsírokat elemzik minden korábban ismert módszernél nagyobb pontossággal, ezek pedig sok hasznos információt közvetítenek a sejtfalon lezajlódó anyagcsere-folyamatokról, amelyeket érdemben meghatároz a sejthártya alapköveinek számító zsírszerű molekulák összetétele. A sejthártyák ultraérzékeny fluoreszcens mikroszkópiai vizsgálata – ami a molekulák fényenergiát-elnyelő, majd más hullámhosszon kibocsátó képességén alapul – azt is lehetővé teszi a szakemberek számára, hogy valós időben egyedi molekulák szintjén kövessenek bizonyos biológiai folyamatokat. A céget 2007-ben alapították, és mára több hatóanyaguk is szabadalmaztatás alatt áll. De ami a sejtek szintjén működik, nem biztos, hogy a sokkal összetettebb szervezetben is ugyanilyen hatékony, ezért további tesztekre van szükség.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200