brusszel


Erősen csökkent az illetékbevétel

Figyelő Online - Figyelő
2011.01.19  06:53   
mail
nyomtatás
Nagyjából 44 milliárd forinttal csökkent tavaly az illetékbevétel a 2009. évihez képest: 133,8 helyett 89,5 milliárd forintot tett ki, a zuhanás hátterében az építőipar mélyrepülése és jogszabályváltozás áll - írta a Napi Gazdaság szerdán.
A legnagyobb, 40 milliárd forintos visszaesést a visszterhes ingatlan-átruházási illeték bevétele mutatta. Ennek fele a vállalkozások által fizetett illetéknél jelentkezett: 40-ről 20 milliárd forintra esett egy év alatt. A háztartásoktól ilyen címen 62 helyett 42 milliárd forint folyt be.

A lap összeállítása szerint a gépjármű-átruházási illeték bevételek mintegy 2 milliárd forinttal estek vissza, s ezt szinte teljes egészében a háztartások produkálták: az előző évi 12 milliárd után 2010-ben 10 milliárdot fizettek be. A vállalkozások által befizetett járulék 200 millió forinttal 4,1 milliárdra csökkent.
Csökkent az öröklési és ajándékozási illeték, aminek hátterében jogszabályváltozás áll.

Az öröklés első fokú rokonok között eddig is illetékmentes volt ingatlanok esetében húszmillió forint értékhatárig, nyártól azonban más vagyonok öröklése is mentes lett összeghatártól függetlenül - így például az üzletrész öröklése is. Kivételt jelentenek a házastársak, az ő öröklésük csak húszmillió forintig mentes. Az ajándékozásért eddig fizetni kellett, júliustól azonban ez is illetékmentes lett elsőfokú rokonok között. Öröklési illetékből 1,5 milliárd forinttal, ajándékozási illetékből pedig 1,3 milliárd forinttal folyt be kevesebb, mint az előző évben: 3,9, illetve 1,9 milliárd forint - írta a Napi Gazdaság.k_fn9_cikk_banner
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.