brusszel


Habsburg György

Egy csésze kávé
Figyelő Online - Figyelő
2010.12.14  18:46   
mail
nyomtatás
Jövőre csökken a Magyar Vöröskereszt állami támogatása, ezzel együtt igyekszik helytállni – nyilatkozta a Figyelőnek a szervezet elnöke.

– Csepelen új hajléktalanszállót adtak át Önök a héten, és további kapacitásbővítést terveznek. Ilyen nagy az igény erre a szolgáltatásra?

– A Magyar Vöröskereszt előrejelzése szerint drámai módon növekedhet a hajléktalanok száma. A válság hatására a következő félévben a magyarok tízezreit fenyegeti az a veszély, hogy elveszítik otthonukat. A fővárosi szervezetünk ezért célul tűzte ki, hogy az általa működtetett hajléktalanszállók 500 férőhelyes kapacitását közel ugyanennyivel megnöveli három éven belül. Ezért egy új finanszírozási modellt is kidolgozott, amely a köz- és a civilszféra, valamint a magánadományozók együttműködésére épül.

– Segítenek a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak is, a térségben élők mégis panaszkodnak, hogy nem a legszervezettebben zajlik a segélyszállítmányok szétosztása. Hányasra vizsgázott az ország összefogásból?

– Én példaértékű összefogást tapasztaltam, nem tudok arról, hogy a Magyar Vöröskereszt karitatív tevékenységével bárki is elégedetlen lenne. Rendszeresen ellátogatok a devecseri térségbe, beszélgetek az önkormányzatok vezetőivel, s nem fogalmaztak meg velünk szemben kritikát. Ellenkezőleg, azt tapasztalom, bíznak bennünk. Transzparens módon juttatjuk el a rászorulókhoz az adományokat, s nemrégiben felkértük a világ egyik legjelentősebb könyvvizsgálóját, az Ernst & Youngot, hogy auditálják az árvízi segélyezésünket.

– Állami szinten is flottul megy a helyreállítás, a kártalanítás?

Fotó: Kalló Iván

– Én a Vöröskereszttel foglalkozom, nem látok bele az állam szervezési munkájába.

– Az állampolgárok segítőkészségével elégedett?

– Maximálisan. Már a tavaszi árvízkárosultak számára is rekord összegű felajánlás érkezett, az iszapkatasztrófa sújtotta települések számára pedig ez idáig 300 millió forint gyűlt össze nálunk. Egy részét már eljuttattuk tisztítószer, fertőtlenítőeszköz, élelmiszercsomag és napi használati tárgyak formájában a rászorulókhoz. A másik részét pedig ezután fogjuk, hiszen házak, lakások épülnek, amelyekhez építőanyagok, felszerelési tárgyak kellenek, s ilyeneket a Magyar Vöröskereszt a piaci árnál olcsóbban tud beszerezni.

46 éves, házas, három gyermeke van
Végzettsége: jog, történelem, politika-tudomány (innsbrucki egyetem, madridi egyetem, müncheni Ludwig-Maximilians-Universität)

Kedvencek
Könyv › Világtörténelmi enciklopédia Zene › boogi Hobbi › ebben az évben nem maradt rá idő



– Ezekben a napokban Mikulásgyárat is működtetnek a Hősök terén.

– Igen, és még az ország 11 pontján, a nagy bevásárlóközpontokban. A Magyar Posta is partnerünk, ha valaki dobozba teszi az ajándéknak szánt könyveket, játékokat, édességet, ruhaneműt, s ráírja, Mikulásgyár, a posta ingyen eljuttatja hozzánk. Tavaly 2500 önkéntessel 133 ezer rászorulónak tudtunk ajándékot adni. Reméljük, az idén elérjük a 200 ezret.

– A jövő esztendőt viszont a Magyar Vöröskereszt soványabb költségvetéssel kezdi, 223 millióról 150 millióra apad az állami támogatás mértéke.

– Természetesen próbáltam lobbizni, ugyanakkor tudom, hogy nehéz gazdasági helyzetben van az ország, ezért mindenkinek összébb kell húznia magát. Így kevesebb programot tudunk menedzselni.

– Jövőre mindenesetre vadonatúj alkotmányos környezetben működik majd az ország. Ön az utolsó magyar király, IV. Károly unokája. Mit gondol arról, hogy az új alaptörvény valamilyen formában megemlékezne a Szent Koronáról?

– Magyarországon a Szent Korona kiemelt szerepet játszott a történelemben, s már a történelmi háttér miatt is érthető, hogy a kérdés felvetődött az alkotmány-előkészítés során. Egyelőre nem tudni, konkrétan milyen szövegezéssel jelenne meg az alaptörvényben.

– Ön személy szerint örülne neki?

– Igen. Üdvözlendő, ha az ország nem felejti el saját történelmét és a koronát, s ez ily módon tiszteletben lenne a jövőben is.

– A magán-nyugdíjpénztári megtakarítások átirányításáról a héten döntött a parlament. Mit tanácsolt volna, ha a miniszterelnök Önt is megkérdezte volna mint európai ügyekben járatos személyt?

– Azt mondtam volna, nem vagyok kompetens, konzultáljon szakértőkkel.

– A hétvégén nevet változtatott az MDF, amelynek európai parlamenti listáján Ön a második helyen szerepelt 2009-ben. Feltámadhat még haló poraiból Jólét és Szabadság néven ez a rendszerváltó párt?

– Függetlenként indultam. A választások után megszakadt a kapcsolatom az MDF-fel, ezért nem kívánom kommentálni a hírt.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Nagy Szulejmán 
pénzügyi hadjáratai

A kaukázusi Krőzus nevét egyre gyakrabban hallani. Márciusban lesz 51 esztendős, de már komoly üzleti csatározásokat tudhat maga mögött.

E-testtartás-javító

Tizedik osztályos vállalkozási feladatból is nőhet ki sikeres startup. Legalábbis esélyes erre a WRU Companyre keresztelt diákcég Spiner nevű, testtartást javító kütyüje.

Nagyban játszik

Kedves buldózernek, a cirkuszi világ Bernie Ecclestone-jának tartják Guy Lalibertét, a Cirque du Soleil alapítóját.

top200